Sport

2012.07.06. 20:27

F1 Brit Nagydíj - Hamilton ismét Button előtt

A pénteki nap folyamán 2008 világbajnoka mindkét szabadedzés során gyorsabbnak bizonyult csapattársánál, Jenson Buttonnál. Az első szabadedzés során Button a 17. helyen végzett, míg csapattársa a 3. pozícióban landolt.

Motorsportcsatorna

A második szabadedzésre a 2009-es világbajnok is összekapta magát és sikerült versenygépét a 6. helyre behoznia, míg Hamilton megnyerte a második edzést. Utóbbi versenyző a heves esőzések ellenére kitartó brit szurkolókat magasztalta.

„Volt néhány szórakozásunk ma idekint! Akadt néhány jó köröm, amely jó volt, mert attól tartottunk, hogy a nézők nem fognak túl sok akciót látni. Sokan voltak kint ma. Nem emlékszem, hogy ennyi embert láttam volna ezelőtt pénteken a versenypályán, ez hihetetlen volt.” – kezdte Hamilton.

„A brit Forma-1-es szurkolók a legjobbak a világon!” – folytatta honfitársai dicséretét a brit. – „Szerettem volna kimenni és még több kört megtenni, de erre egyszerűen nem volt elég abroncsunk. Talán olyasmi ez, amit a jövőre nézve meg kellene nézni. Sok volt az álló víz a pályán és a vízátfolyás. Természetesen, ha zuhog az eső erre lehet számítani, de el kell mondanom, hogy nem úgy tűnt, mintha lenne vízelvezetés a pálya körül.”

 

 

 

„Hogy őszinte legyek, mindig csúszkáltunk a vízen, így az érzékeidnek a lehető legjobban összhangban kell lenniük, különben könnyen elveszíted az irányítást. Szerintem a versenyzők között nagyobb a különbség esőben mint szárazon, úgyhogy nagyon várom a hétvége további részét, ami úgy néz ki, hogy hideg és nedves marad.” – zárta a 2008-as világelső.

„Megtanultunk ma néhány dolgot, de főként azt, hogy gyakran esik Silverstoneban és a rajongók akkor is kijönnek, ha elszabadul az égi áldás! Komolyan, örülök, hogy néhányszor ki tudtunk menni, mert számukra nem ezek a legszebb napok.” – dicsérte a rajongókat Button is.

„Nagyon trükkös volt odakint – sok volt az álló víz. Ezen körülmények között nem szeretnénk kerék-kerék ellen versenyezni, hiszen addig nem látod a pocsolyákat amíg már túl késő nem lesz. Azt hiszem, megtanultuk a nap folyamán, hogy a legnagyobb átfolyások hol helyezkednek el a pályán – az egyik legnagyobb a Hangar egyenes mellett húzódik, a Stowe előtt.” – magyarázta a McLaren másik versenyzője.

„290 km/h-val közlekedünk és ahogy eléred az átfolyást – ezen a sebességen – megpördül a kerék és amikor ez történik az autóddal, nagyon könnyen ki tud kerülni az irányításod alól. Ha egyedül vezetsz ez nem olyan rossz, mert körbefordulsz magad körül és kihozzuk ha szükséges, de a versenyen ezt nem lehet megtenni. Szóval nyilvánvalóan azt remélem, hogy vasárnap nem lesz ilyen sok álló víz a pályán.” – zárta Button.

 

 

„Alig pár percre állt el az eső a szabadedzés napjának végén, így nagy megkönnyebbülés, hogy két teljesen ép Vodafone McLaren-Mercedes Formula-1 autót tudunk felmutatni, amelyen még minden szárny és függelék rajta van! Extrém csúszós volt ma odakint, mindazonáltal korlátoztuk a mai távot, hogy gumit spóroljunk a hétvége további részére.” – magyarázta a csapatfőnök.

„Mindkét versenyzőnk kiváló munkát végzett megdöbbentő körülmények között, baleset nélkül szereztek néhány hasznos információt a nedves időjárás fejlesztéseit illető munkálatokról. Sőt, holnapra és vasárnapra sokkal nedvesebb időjárásra számítanak, így a mai sikeres kutatás fontos alap, melyből a fejlesztési stratégiánkra koncentrálhatunk azzal a céllal, hogy a versenyzőink megszerezzék a végső kitüntetést a 2012-es Santander Brit Nagydíjon.” – árulta el Martin Whitmarsh.

 

Még több F1-es hír, információ a motorsportcsatorna.hu oldalán!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!