Sport

2012.06.24. 14:06

F1 Európa Nagydíj: Alonso, Räikkönen, Schumacher

Valenciában megrendezésre kerülő futamon a Ferrari pilótája győzött Räikkönen és Schumacher előtt.

Motorsportcsatorna

Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte vasárnap az autós gyorsasági-világbajnokság idei nyolcadik futamát, a valenciai Forma-1-es Európa Nagydíjat.

A spanyol versenyző mögött a finn Kimi Raikkönen (Lotus) lett a második, a német Michael Schumacher (Mercedes) pedig a harmadik.

A 11. helyről rajtoló, kétszeres világbajnok Alonso idei második, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta, ezzel ismét az élre került a pontversenyben.

A vb-címvédő német Sebastian Vettel, aki az első rajtkockából indult, a 34. körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt.

A hétszeres világbajnok Schumacher 2010-es visszatérését követően első ízben végzett dobogós helyen.

Három egykori ferraris bajnok a dobogón

Fernando Alonso (1.): "Igazság szerint szavakkal nem lehet kifejezni, hogy milyen a hazai futamon nyerni, főleg egy Ferrarival. Ráadásul a 11. helyről. Emlékszem, hogy legutóbb a Renault-val sikerült, és most a Ferrari színeiben is sikerült. A spanyol szurkolók nagy öröme ez, plusz a foci-Eb sikerek is már ráhangolták a rajongókat a buzdításra. Nagyszerű most spanyol sportembernek lenni. Miért álltam le a levezető körben? Gond akadt a kocsival, így le kellett állítanom. A tribün előtti hely pont megfelelőnek tűnt. A nézők élvezték, és várták hogy szórakoztassam őket. Jó pár percig eltartott ez, mire megjött értem az orvosi autó. Életem legnagyobb győzelme ez. Teljesen megjósolhatatlan az idei évad. A sport erről szól: hullámhegyekről és hullámvölgyekről. Tegnap nem jutottunk be a Q3-ba, szomorúak is voltunk, de nem adtuk fel. Sok mindenen múlik egy-egy versenytempó: rajt, alkatrészek, előzések, stb. Igazság szerint ma hihetetlen futamon vagyunk túl. A rajtom is jó volt, sokat harcoltam, Grosjeannal is összeértem. Ezekből jól is ki lehet jönni, de a falban is lehet végezni. Az idei bajnokság nagyon összetett.Kemény futamok várnak még ránk."

Kimi Räikkönen (2.): "Az autóban benne volt a potenciál a második helyre, de a győzelemre nem volt esélyünk. A rajtnál Maldonado miatt veszítettem pozíciókat, később emiatt kellett a hátrányomat ledolgoznom. Munkával teli futamon vagyunk túl."

Michael Schumacher: "Nem lehet előzni ezen a pályán? Dehogynem. igazság szerint nem vártam magam a dobogóra. Sorra értük utol Webberrel a lassabb autókat, és azt hittem, hogy a 7-8 helyen vagyok. Végül a srácok mutatták, hogy a 3. helyen állok. Nagyszerű érzés, ezek az a pillanatok, amit igazán élvez az ember. Sokat vártam már, hogy újra feljussak a dobogóra. Az eltérő taktika is a mi malmunkra hajtotta a vizet. Nagyszerű érzés itt lenni a legjobbak között."

 

 

 

 

Pos Pilóta Csapat Idő

1. Alonso Ferrari 1h44:16.449

2. Raikkonen Lotus-Renault + 6.421

3. Schumacher Mercedes + 12.639

4. Webber Red Bull-Renault + 13.628

5. Hulkenberg Force India-Mercedes + 19.993

6. Rosberg Mercedes + 21.176

7. Di Resta Force India-Mercedes + 22.886

8. Button McLaren-Mercedes + 24.653

9. Perez Sauber-Ferrari + 27.777

10. Maldonado Williams-Renault + 34.630

11. Senna Williams-Renault + 35.900

12. Ricciardo Toro Rosso-Ferrari + 37.000

13. Petrov Caterham-Renault + 1:15.871

14. Kovalainen Caterham-Renault + 1:34.654

15. Pic Marussia-Cosworth + 1:36.565

16. Massa Ferrari + 1 lap

17. De la Rosa HRT-Cosworth + 1 lap

18. Karthikeyan HRT-Cosworth + 1 lap

19. Hamilton McLaren-Mercedes + 2 laps

 

 

További hírek, információk a motorsportcsatorna.hu oldalon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!