Sport

2017.06.08. 14:35

Fejlesztési tervek az ajkai lőtéren

AJKA A sportlövészet regionális bázisát szeretnénk létrehozni a városban, az ehhez szükséges fejlesztéshez minden támogatást megadunk, mondta Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára az ajkai a lőtér meglátogatása után.

Tisler Anna

A főtitkár a helyszín bejárása előtt Schwartz Béla polgármesterrel tárgyalt.

Sinka László elmondta, céljuk, hogy 10, 25 és 50 méteren egyaránt korszerű körülmények várják a lövészeket a felkészüléskor és a versenyen is. A beruházás több lépcsőben zajlik, megfogalmaztak minimum- és maximumelképzeléseket, az, hogy mi és hogyan valósul meg, a finanszírozási lehetőségeken múlik. A terveken Hornyák Attila, Ajka főépítésze és csapata dolgozik.

A szövetség maga is tud támogatást nyújtani a megvalósításhoz, és pályázhatnak támogatásért a Honvédelmi Minisztériumhoz és a Honvédelmi Sportszövetséghez is. A beruházási költségek jelentősek, már a legkevesebb fejlesztést tartalmazó csomag költségvetése is százmilliós összeg. Most a tervezés, majd a támogatók felkutatása következik, azt még nem tudják, hogy az építkezés mikor kezdődhet. Remélik, az idei év végén már látják, hogy mi az, amit meg tudnak a tervekből valósítani.

Sinka László elmondta, hogy a sportlövészet támogatása azért is fontos, ugyanis olimpiai sportág, hét olimpiai bajnokunk és egy ifjúsági olimpiai bajnokunk, számos sikeres versenyzőnk van, jó volna, ha továbbra is az élvonalban jegyeznének bennünket, magyarokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!