labdarúgó nb III

2019.04.07. 20:46

Felajánlotta lemondását a pápaiak edzője az újabb vereség után

Hetedik tavaszi mérkőzésén sem tudott nyerni a Perutz FC, mely a THSE-Szabadkikötőtől egygólos vereséget szenvedett vasárnap a labdarúgó NB III-ban. A lefújás után Rozmán László, a pápaiak trénere felajánlotta lemondását.

Haraszti Gábor

Fotó: Penovác Károly/Napló

Perutz FC–THSE 1-2 (1-1)

Pápa, 300 néző, v.: Kovács (Molnár, Perák). Perutz FC: Sánta – Dóczi, Császár, Tiba – Bohner, Jurik, Hanzl, Ivancsics, Szilágyi Nagy T. – Tóth, edző: Rozmán László. THSE-Szabadkikötő: Czerula – Szabó, Liska, Révész, Baksa – Kondor, Pokó, Gere, Soós – Tóth, Wágner, technikai vezető: Németh Gábor.

Két, hasonló cipőben járó együttes csapott össze a harmadosztályú bajnokság 22. játéknapján, a hat meccs óta nyeretlen Perutz FC a tavasszal szintén győzelem nélkül álló THSE-Szabadkikötőt fogadta. A hazaiak edzője, Rozmán László több helyen is változtatott a korábban megszokott kezdőcsapathoz képest.

A vendégek már a 10. percben megszerezték a vezetést: Sánta rossz passza után Wágner húzta meg a bal oldalon a labdát, majd középre tálalt, Pokó első lövését a pápai kapus még bravúrral védte, a kipattanónál viszont már pontosabban célzott a középpályás és a kapu közepébe lőtt 0-1.

A gól után mezőnyfölényben futballozott a Perutz, igaz, helyzeteket nem sikerült kialakítania, rengeteg volt a pontatlanság, a rossz beadás, a veszélytelen pontrúgás.

Fotó: Penovác Károly/Napló

A 44. percben ennek ellenére egyenlített a Pápa, ehhez mindössze három jó passzra volt szükség, Tóth lapos asszisztját 16 méterről Ivancsics belsőzte a jobb sarokba, 1-1.

A második félidő 20. percében Sánta bravúrjának köszönhetően maradt meccsben a Perutz, Soós labdaszerzése után ugyanis a hosszún teljesen egyedül érkező Szabó közeli kísérletét a pápai hálóőr lábbal védte.

A 81. percben ismét megszerezte a vezetést a fővárosi gárda, Szabó szöglete Császár fejéről került át a hosszúra, ahol Pokó közelről a rövidbe bólintott 1-2.

A mérkőzés hosszabbításában Iványi ígéretes lövésébe Baksa vetődött bele, így Czerulának nem kellett játékba avatkoznia.

Rozmán László: – A mai mérkőzésen az akarattal nem volt probléma, viszont közben elfelejtettünk játszani. Egy nagyon jó hét után voltunk, a vezetőség mindenben a csapat mellé állt, borzasztóan reménykedtem benne, hogy végre elindulunk felfelé, sajnos nem tudtuk átlépni az árnyékunkat. A lefújás után megköszöntem a vezetők eddigi bizalmát, úgy érzem, nincs tovább. Úgy gondolom, ahhoz, hogy ebből a gödörből kimásszon a csapat, új impulzusokra van szüksége, amit csak egy edzőváltás hozhat meg, ezért a távozás mellett döntöttem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában