Sport

2016.10.10. 20:35

Füredre látogatnak a bakonyiak - A Veszprém és a BKSE is nagy nemzetközi összecsapásra készül

Balatonfüred, Veszprém - Egymás ellen lép ma pályára megyénk két első osztályú kézilabdacsapata. Az egykoron fényesebb lokálderbit most nemzetközi kupaszereplés árnyékolja.

Horváth Gábor

A Telekom Veszprém a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája-ütközetre, a Balaton-füredi KSE EHF-kupa-visszavágóra készül, a két csapat kedden egymás ellen csiszolhatja a taktikát, élesítheti a formát.

A fürediek a hétvégén ötgólos sikert (28:23) arattak a svájci Pfadi Winterthur ellen az EHF-kupa selejtezőjében hazai pályán, a visszavágót vasárnap rendezik.

- Tudtuk, hogy a védekezés, valamint a kontrajáték az erősségük, sikerült jól felkészülni a játékukból. Ötven percig az történt a pályán, amit akartunk - tekintett vissza a vasárnapi kupameccsre Csoknyai István, a BKSE edzője. A Balaton-parti csapat kilenc találattal is vezetett, ám a hajrában a remeklő Fazekas Nándort ápolás miatt jó pár percre le kellett cserélni, a védekezést váltó vendégek pedig csökkenteni tudták a különbséget.

A balatonfürediek és a veszprémiek augusztusban remek meccset játszottak egymással az arénában
Fotó: Penovác Károly

- A svájciak visszaálltak hatos zónára, mi pedig nem tudtunk váltani, persze ekkor már fejben is el volt fáradva kicsit az együttes. Ebből tanulnunk kell, kár érte, de az öt gól is dicséretes. Nem tudjuk, hogy mire elég, viszont az biztos, hogy nyitott a továbbjutás kérdése - fogalmazott a szakember, kiemelve: csapata egyre jobb formába lendül, még bőven van benne több, de már egyértelműen kezd beérni a munka.

Csoknyai István a mai találkozóval kapcsolatban elmondta: változtat az összeállításon, több szerepet kapnak a fiatalok és azok, akik eddig kevesebbet játszottak. Külön nem tudnak készülni erre a meccsre, de minél jobban szeretnék megnehezíteni a vendégek dolgát, jó meccset akarnak vívni, amellett, hogy figyelő tekintetüket már az EHF-kupa visszavágójára vetik.

A Telekom Veszprém az elmúlt BL-játéknapon döntetlent (28:28) ért el a lengyel Plock vendégeként, a követ-kező vetélytárs pedig ismét egy óriási falat: szombaton a THW Kiel érkezik az arénába.

- Nincs sok időnk a történteken merengeni, előre kell tekintenünk, a múltból csak tanulni lehet - szögezte le Javier Sabaté, a veszprémiek szakvezetője, aki hozzátette, egy edzéssel tudtak készülni a megyei rangadóra.

A Balatonfüredi KSE- Telekom Veszprém bajnoki meccs kedden 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!