Sport

2013.02.04. 18:24

Fontos pontok

Rendkívül fontos mérkőzést nyert meg hazai pályán hétfő este az NB I-es veszprémi futsalcsapat.

Horváth Gábor

1. FC Veszprém_DEAC 9:4
(4:1)

Veszprém, 500 néző. V.: Ábrahám (Czinder, Csirke). 1. Futsal Club Veszprém: Varga Bényi, Tatai, Bakay, Molnár. Csere: Kasza (kapus), Pálfi, Finta, Szabadfi, Leitold, Vas, Udvardi. Edző: Németh Gábor Gólszerző: Leitold 3, Vas 2, Finta 2, Molnár 2, illetve Kövér, Szalánczi 2, Berecz.

Az alapszakasz 18. fordulójában ismét egy olyan mérkőzéshez érkezett a kiesés elől menekülő Veszprém, amelynek végkimenetele a folytatásban akár döntő is lehet. A bakonyiak a tabella kilencedik helyéről, a hajdúságiak pedig a tized pozícióból várták az összecsapást.

A két csapat között mindössze egyetlen pont volt a különbség.

A vendégek a meccset megelőzően kétszer raboltak pontot idegenből bajnokságban, győzniük azonban más otthonában még nem sikerült. Az első helyzet a vendégek előtt adódott, amúgy mindkét fél óvatos játékkal kezdett. Az ötödik percben megszerezte a vezetést az 1. FC Veszprém, Bényi, Vas és Leitold szép összjátéka után utóbbi talált közelről a kapuba. Egy perc múlva Leitold duplázott.

 

 

A veszprémi futsalcsapat (tizes mezben Bényi) megérdemelten fektette két vállra a debrecenieket (Fotó: Penovác Károly)

Felpörögtek az események, a nyolcadik percben Kövér szépített. Mindkét oldalon kimaradt egy-egy helyzet, majd Finta hibáját követően Vargának kellett védenie. A DEAC játszott veszélyesebben, de a hazai akciókban is bent volt a gól. A 18. percben Finta szabadrúgása után Vas helyezett közelről a hálóba, egy perccel később ismét Leitold talált be. Megnyugtató előnnyel vonulhatott szünetre a Veszprém, amely a második félidőt is jól kezdte.

 

 

A Debrecen játéka sablonos volt, a hazaiak könnyedén hatástalanították a próbálkozásokat. Egészen a 29. percig, ekkor Szalánczy kapus vágott be egy visszagurított labdát. Pillanatok alatt szoros lett a meccs, a következő támadásnál Berecz 4:3-ra szépített. A folytatást aztán a bakonyiak bírták jobban idegekkel, a vendégeknél ketten is piros lapot kaptak, a másik oldalon viszont Leitold szép passzát Molnár értékesítette. Ezután még négyszer is eredményes volt a Veszprém, a másik oldalon viszont csak egyszer zördült a háló.

 

 

 

Válogatott mérkőzés lesz Veszprémben

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a magyar futsal-válogatott pályára lép Veszprémben. Az Eb-selejtezőre készülő nemzeti együttes jövő héten kedden a Március 15. úti csarnokban fogadja Szlovénia legjobbjait. A várhatóan komoly érdeklődésre számot tartó mérkőzés 18 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!