Labdarúgók juniálisa

2019.06.27. 12:13

Hagyományteremtő szándékkal szervezték a pápai évzárót

A Pápai Egyesített Labdarúgó Club a Perutz stadionban tartotta szezonzáró ünnepségét, melyet a foci mellett főzőverseny, díjátadó és tizenegyesrúgó verseny is színesített.

Haraszti Gábor

A PELC III alakulata az utolsó fordulóban kaparintotta meg az aranyérmet a Malomsok elől Fotó: PELC

A klub vezetői első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a napot, melynek egyik nem titkolt célja a közösségi szellem erősítése volt. A PELC juniálison már kora reggel gyülekeztek a főzőcsapatok, összesen 13 baráti kollektíva igyekezett minél ízletesebb ételt készíteni.

A klub vezetői itt adták át az év legjobbjainak járó jutalmakat, az óvodás korcsoporttól kezdve egészen az U19-ig. Emellett kihirdették az év legjobbjait is, a hölgyeknél ezt a megtisztelő címet Kilinkó Nóra, a férfiaknál Péter Kristóf érdemelte ki. A díjakat Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, valamint Máté István, az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóság Versenybizottságának elnöke adta át.

Tóth Péter, a klub ügyvezetője elmondta, évekkel ezelőtt vetődött fel a gondolat, hogy legyenek olyan események, melyeket rendszeresen megrendeznek, a juniális is ezek közé tartozik.

– Szerettük volna, ha a nálunk futballozó gyerekek, az edzők, dolgozóink, a vezetőség tagjai és a szülők közösen tölthetnének el egy napot, jó hangulatban megismerkedhetnek egymással. Két olyan rendezvényünk is van már, mely a közösségépítést segíti, az egyik ilyen a PELC bál, a másik pedig az Apuka Kupa, ami idén az anyukák bajnokságával bővült. A mai napon az összes pályát használhatják a hozzánk ellátogatók.

A PELC III alakulata az utolsó fordulóban kaparintotta meg az aranyérmet a Malomsok elől Fotó: PELC

A klub kötelékébe tartozó együtteseknek négy dobogós helyezést sikerült elérni idén, az U16-os lányoknak az országos utánpótlás-bajnokságban a harmadik helyet sikerült megszerezni, az U16-os fiúk a megyében második helyen zártak, a szintén a megyei pontvadászatban induló PELC-Nyárád lányai bajnokok lettek, hasonlóan a felnőtt megyei harmadosztályban induló PELC III-hoz, mely az utolsó fordulóban kaparintotta meg az első helyet.

– Ez egy jó társaság, baráti közösség, öröm ezekkel a srácokkal együtt játszani – mondta Kovács Zoltán, a csapat tagja, aki 14 meccsen erősítette az együttest, és egy találattal vette ki a részét az első helyből.

– Nem a bajnoki címért vágtunk neki az idei évnek sem, mi pusztán a sportág szeretetéért vesszük fel minden hétvégén a mezt. Az már csak hab a tortán, hogy sikerült aranyérmet szereznünk. Gratulálok mindenkinek, aki akár csak egy kicsit is hozzátett ehhez a sikerhez.

A főzőversenyt a SZAK-MA elnevezésű csapat nyerte, amely tárkonyos gombás sertésragut, valamint áfonyás öntettel ízesített fánkot készített. A 11-esrúgó verseny győztese Dadai Viktória, Mikóczi Dániel és Radó Tamás lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában