Fotó: Kőhalmi Péter / AFP

Egyetlen tussal kikapott, így ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat

Hozzászólások

Costa Könyvdíj
Egy lengyel ellenállóról szóló életrajz kapta a nagydíjat
Petíció / 1 órája
Egyesek már a kínai turistákat is kitiltanák a koronavírus miatt
Százezrek adták ehhez kézjegyüket Dél-Koreában és Malajziában.
Gyász
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ DEZSŐNÉ szül. Szalay Edit életének 74. évében, 2020. január 25-én elhunyt. Végső búcsút 2020. február 3-án, hétfőn 11 órakor veszünk Balatonfüreden a köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, Örökké él, akit nagyon szerettek." (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PRESZTER SÁNDOR 2020. január 23-án, 79 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. január 31-én, pénteken 15 órakor az inotai köztemető ravatalozójánál veszünk végső búcsút polgári szertartás keretében. Drága emlékét szívünkben megőrizzük! A gyászoló család
"A lélek oda áhítozik, ahonnan a földre szállt. Ott örök nyugalom vár reá." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGYI SÁNDOR 57 éves korában elhunyt. Hamvait január 31-én 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a herendi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Puskás Tiborné a Csetényi Általános Iskola volt tanárnője 84. életévében elhunyt. Búcsúztatása január 31-én 13.00-kor lesz, a vörösberényi Szent Ignác templomban. A gyászoló család.
"Rá kell ébrednünk, hogy a szeretet nem mindig menti meg azokat, akikért küzdünk". Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Staub Zsuzsanna, édesanyánk, mindenki Zsuzsikája 72. életévében nyugalomra tért. Temetés 2020. február 1-én 11 órakor a Vámosi úti temetőben lesz.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKOS ISTVÁNNÉ szül.: Szalai Erzsébet életének 83. évében csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2020. január 31-én, pénteken 13 órakor Balatonarácson, a Lóczy temetőben. Kérését tiszteletben tartva, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP JÁNOS balatonfűzfői lakos életének 88. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2020. január 31-én, pénteken 9.30 órakor kísérjük a balatonfűzfői temetőbe. A gyászoló család
„Egy szál gyertya, egy virág, Egy fénykép, amin mosolyogsz ránk, Emléked örökké itt van velünk, Amíg élünk, Te is itt élsz velünk.” KUNCZ LÁSZLÓ Halálának 13. évfordulójára. Gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek." Szomorúan emlékezünk GELESZ ANDRÁS halálának 30. évfordulóján. Szerető családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. FÜLÖP IMRE ügyvéd 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 31-én 11 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy PUSKÁS ZOLTÁN nyugalmazott tanár 81 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. január 31-én, pénteken 10.30-kor kezdődő gyászmisét követeően lesz a káptalantóti badacsonyi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem édesanyánk HORVÁTH KÁROLYNÉ szül. Kovács Irén 60. évében örökre megpihent. Temetése 2020. január 31-én, pénteken 10.30-kor kezdődő gyászmisével lesz a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy RAJKY LAJOSNÉ szül.: Tóth-Birkás Mária életének 75. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. január 30-án 13 órakor lesz a lókúti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOROS TIBOR életének 59. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. január 31-én 15 órakor lesz a pápai Alsóvárosi temetőben. Szerettei
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy egykori Duviépes dolgozó, és a Csatárhegy szerelmese RÓZSA ISTVÁN életének 78. évében váratlanul elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. január 30-án 13 órakor veszünk végső búcsút, a Vámosi úti temetőben. Köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"A szeretet soha meg nem szűnik." / Szent Pál, Kor. I. 13./ Fájdalomtól megtört szívvel, de a Mindenható akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Dr. RUPERT GYÖRGY nyugalmazott veszprémi főállatorvos életének 89. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét 2020. január 31-én 15 órakor mutatjuk be a veszprémi Magyarok Nagyasszonya-templomban. Örök nyugalomra helyezése ezt követően az altemplomban történik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LESZ JÁNOS életének 66. évében hosszan tartó türelemmel viselt betegségében elhunyt. Temetése 2020. január 31-én, pénteken 13 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik temetésén részt vesznek, fájdalmunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló család
" Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Pintér Ilona 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. január 30-án, csütörtökön 10.30-kor kezdődő gyászmisével lesz a monostorapáti temetőben. Gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága fiam MÓROCZ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, gyászunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló édesanyja, testvérei, nagyszülei, rokonai
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZALAI KÁROLY temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Szerető testvére és párja
enyhíthető veszteség / 1 órája
A világ szőlőinek felét fenyegeti a felmelegedés
járvány / 1 órája
Közleményt adott ki a Pannon Egyetem a koronavírussal kapcsolatban
Telekom Veszprém / 1 órája
Jön Maqueda és Siskarjov a nyáron
B. Virág Rita
Niedermüller-ügy / 1 órája
Máskor is a keresztények és a magyarság ellen hergelt a DK-s politikus
Hableány-tragédia / 1 órája
Őrizetbe vették a Viking Sigyn mögött haladó hajó ukrán kapitányát
megérkezett markoló / 1 órája
Igazi páncélossal bővült a veszprémi tűzoltók csapata