Hallgassa élőben!

Győzelemmel mutatkoztak be az új veszprémi igazolások

A Practical VLS Veszprém labdarúgó együttese az első felkészülési mérkőzésén, az első felidőben szerzett két góllal múlta felül a szintén harmadosztályú Sopront .

A rekkenő hőségben lejátszott találkozó egy vendég helyzettel indult, a 4. percben az egykori veszprémi Füleki ugratta ki Petőt a védők között, de lövését Héninger bravúrral hárította. Az első negyedóra végén Gálfi ment el a jobb szélen, a középen érkező Major előtt azonban egy fűcsomón megpattant a labda, így a VLS csatára nem tudta gólra váltani az óriási lehetőséget. A 18. percben egy kapu előtti kavarodást követően a játékvezető büntetőt ítélt a Veszprém javára, a tizenegyest Nagy Richárd higgadtan értékesítette (1-0). A 37. percben Kovács Dániel próbálkozott egy életerős lökettel, de Horváth Brúnó a léc alól szögletre mentett. A félidő vége előtt egy hosszú indítást követően Gálfi lépett ki ziccerben, és elemi erővel a léc alá bombázott (2-0).

A második játékrészre Pető Tamás teljes sorcserét hajtott végre csapatán. A frissen pályára lépő Keresztes előtt egy percen belül két lehetőség is nyílt a gólszerzésre, azonban a vendégek kapusa mindkét esetben nagy helyzetben védett. A 73. percben ismét Keresztes volt a főszereplő, a soproni védők csak szabálytalanul tudták megállítani a bakonyiak csatárát a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett végezte el, de Horváth megérezte az irányt és hárította a lövést. Az utolsó percben egy soproni szabadrúgást követően Schőnig a saját kapujára fejelt, de a labda a felső lécről szögletre pattant.

Pető Tamás: Nagyon elégedett vagyok a mutatott játékkal, de van még munkánk a bajnokság kezdetéig. Felkészülés mérkőzés lévén az eredmény másodlagos volt, de örülök a győzelemnek.

A veszprémiek vezetőedzője a találkozó után elmondta, hogy a korábban bejelentett két igazolás (Baldauf Konrád és Takács Martin) mellett három fiatal játékossal bővült a VLS kerete. A veszprémi nevelés Papp Adrián, valamint Varga Márk a Videoton együttesétől, Kotroczó Péter a Kecskemét csapatától tette át a székhelyét Veszprémbe. Pető Tamás egy távozóról is beszámolt, a korábbi első számú kapus, Deczki Máté az előzetes megállapodás ellenére elhagyta a gárdát, ezért ezen a poszton Bonnyai Márk személyében egy próbajátékost teszteltek a második félidőben.

 

Érdekesség, hogy két egykori veszprémi labdarúgó, Zachán Péter és Iszlai Bence is pályára lépett a második játékrészben. A két játékosnak edzéslehetőséget biztosít volt klubjuk addig, amíg nem találnak új csapatot a következő szezonra.

A Practical VLS Veszprém a jövő hét folyamán újabb két edzőmérkőzéssel készül az augusztus eleji bajnoki rajtra. Szerdán a Csákvárhoz látogatnak Gulyásék, majd pénteken az Iváncsa együttesét fogadják.

Practical VLS Veszprém – SC Sopron 2-0 (2-0)

VLS Veszprém: Héninger – Rédling, Varga Á., Dobsa, Kovács D., Baldauf, Gálfi, Vass, Nagy R., Kotroczó, Major. Cserék: Bonnyai, Zachán, Gulyás, Schőnig, Varga R., Papp, Babos, Takács, Bakó, Keresztes, Nagy Á., Iszlai. Edző: Pető Tamás.

Sopron: Horváth B. – Pető, Jakab G., Baranyai, Koronczai, Csomós, Holzmann, Tóth A., Sipos, Füleki, Krizonits. Cserék: Gere, Harangozó, Kalmár, Jakab D., Bokán, Németh B. Edző: Németh Norbert

Gólszerzők: Nagy R., Gálfi.

 

Hozzászólások

gyász
Meghalt Venczel Vera
keresztény társadalmi elvek a gazdaságban / 14 perce
Európának szüksége van az emberközpontú világnézetre
Baritz Sarolta Laura nővér, az Európai Polgár díj egyik idei kitüntetettje azt vallja: az ember elsődleges hajlama a jóra való törekvés.
Gyász
"Istenem, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kétkedett, szájára suttogva vette a neved." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk GOMBÁS GYULÁNÉ életének 84. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 26-án, kedden 13 órakor lesz a bakonytamási temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TOBISCHKA PÉTER 77 éves korában, hosszan tartó betegség után örökre megpihent. Utolsó útjára szűk családi körben kísérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VÁRADI JÓZSEFNÉ szül. Kauker Teréz 75 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 26-án, kedden 11 órakor lesz a gyulafirátóti felső temetőben. Gyászoló család
Húsvéti hittel tudatjuk, hogy UHRIN VILMOS 83 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk földi maradványait tartalmazó urnáját a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomban (Mindszenthy Emléktemplom) érte bemutatott engesztelő szentmiseáldozatot követően helyezzük el ugyanott, az altemplomban, 2021. október 27-én, szerdán 14 órakor. Kegyes Jézus, adj neki örök nyugodalmat.
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk KRONOME LÁSZLÓNÉ nyugdíjas tanárnő 87 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 29-én, pénteken 15 órakor Balatonfüreden, a református temetőben. Gyászoló fiai
„Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZANKA LÁSZLÓNÉ Angyal 65 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2021. október 26-án, kedden 16 órakor lesz a badacsonytomaji temetőben. Gyászoló család
,,Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALMA SÁNDOR 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 26-án, kedden 13 órakor lesz a tapolcai új temetőben. Gyászoló család
„Előttünk az arcod, szívünkben emléked, Soha amíg élünk, nem feledünk téged.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓ életének 72. évében elhunyt. Hamvait október 25-én 15 órakor helyezzük örök nyugalomra az ajkai régi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WALCZER FERENC 89 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. október 28-án 13 órakor kísérjük a nemesvámosi katolikus temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünket utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKOS JÓZSEFNÉ szül. Varga Angéla Erzsébet 65 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2021. október 27-én, szerdán 13 órakor lesz Pécselyen, a köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIJÁRTÓ IMRE (Szijjas) volt Balaton Volán dolgozó 78 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. október 25-én, hétfőn 9 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNÓ ROLAND 41 éves korában örökre elaludt. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 26-án, kedden 13 órakor Balatonfüreden, a katolikus temetőben. Gyászoló szerettei
"Letéptem ezt a hangaszálat, Már tudhatod az ősz halott. E földön többé sose látlak. Ó idő szaga, hangaszálak, És várlak Téged, tudhatod." (Apollinaire) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapánk, testvérünk, nagyapánk, dédpapánk NÉMETH JÓZSEF 75 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. október 26-án, a 15 órakor kezdődő gyászmise után, 15.30-kor lesz a káptalantóti Badacsonyi úti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. FEKETE LÁSZLÓNÉ szül. Szakáts Etelka Zsuzsanna Baby néni életének 76. évében, méltósággal viselt, súlyos betegsége után megpihent. Temetése 2021. október 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
"Elbúcsúzom, de ott leszek ahol a szél zúg, a Nap nevet. Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBÁS KÁROLY életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 22-én, pénteken 15 órakor lesz a szentgáli felső református temetőben. Gyászoló család
"Beteg, megfáradt teste nem bírta tovább, feladta a küzdelmet, és lelke égbe szállt. Nem hagytál itt minket, csak pihenni mentél, köszönjük, hogy éltél és minket szerettél." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LAJOS életének 59. évében eltávozott tőlünk. Temetése 2021. október 25-én 11 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARI IMRÉNÉ 92 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 25-én, hétfőn 15 órakor Balatonfüreden, a köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám FARKAS LÁSZLÓNÉ szül. Marton Rozália 70 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára kísérjük 2021. október 22-én, pénteken 13 órakor a tihanyi temetőben. Gyászoló család
"Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet, elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GOMBÁS KÁROLY életének 67. évében örökre megpihent. Temetése 2021. október 22-én, pénteken lesz a szentgáli felső református temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ szül. Szabó Mária 87 éves korában elhunyt. Hamvait október 22-én, a 15.30 órakor kezdődő gyászmise után, 16 órakor helyezzük végső nyughelyére a szentgáli Hunyadi úti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Megemlékezés Veszprémben / 2 órája
A magyarok útja a szabadság
Marton Attila
Várcsata ódon kőfalak közt / 2 órája
A veszprémi a legújabb csoportja a lovagi erények továbbéltetőinek
Rimányi Zita
helikopterek Magyarországról / 4 órája
Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban
jeles évforduló / 4 órája
Századik születésnapján köszöntötték a borzavári Auer Rozáliát
Kelemen Gábor
halversek és halmesék / 5 órája
Interaktív délután a füredi Bodorkában: páratlan élővilága van a Balatonnak
Kovács Erika
Rövidpályás gyorskorcsolya vk / 5 órája
Liu Shaolin arany-, Krueger ezüstérmes lett 500 méteren