Sport

2016.08.14. 15:58

Hirvonen nyerte a Hungarian Baját

Veszprém - A Minivel versenyző Mikko Hirvonen sikerét hozta a nyolcadik Hungarian Baja tereprali világkupa futam. A finn mögött Bryce Menzies és Miroslav Zapletal állhatott fel a dobogóra, míg Osváth Péter negyedikként végzett.

Heffler Péter

A hétvégi tereprali világkupa futam közel hetven járműve megyénkben megmutatta magát többek között Balatonfüreden, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn is, míg Hajmáskérnél egy tizenegy kilométeres, úgynevezett szuperspeciálist is teljesítettek a versenyzők. A harminc autós páros, öt kamionos trió, harminchat quados, illetve motorosból álló mezőny pénteken délután rajtolt az Óváros térről, szombaton kétszer, vasárnap pedig egyszer teljesítette a száznegyven kilométer hosszú pályát. Mikko Hivonen és Michel Perin hibátlan versenyzéssel vette a távot és a Bryce Menzies - Pete Mortensen, Miroslav Zapletal - Momot Bartosz duó előtt megnyerte a nyolcadik Hungarian Baját.

- Az volt a nap tanulsága, hogy az első helyet megőrizni sokkal nehezebb, mint megszerezni, mert ilyenkor egyszerűen nem tud a saját ritmusában autózni az ember. Ma ellenkező irányból teljesítettük a pályát, mint tegnap, és voltak buktatói, de úgy érzem, ebben most semmi hiba sem volt. Nehéz versenyen vagyunk túl – sokkal nehezebben, mint például a Spanyol Baja volt –, éppen ezért jelentett ez remek felkészülést a Dakar-ralira. Jó néhány hasznos tapasztalatot szereztünk – nyilatkozta a verseny hivatalos honlapjának Mikko Hirvonen.

A dobogóról éppen lemaradva Osváth Péter – Farnadi Ágnes párosa a negyedik helyen végzett az idei futamon, ráadásul úgy, hogy a balatonfüredi pilóta először indult tereprali világkupa futamon. - A pálya felénél kaptunk egy defektet, amit muszáj volt kicserélni, hiszen még hetven kilométer volt hátra. Tudom, a topversenyzőknek ez két és fél percbe telik, de nálunk inkább a hathoz volt közelebb a rutintalanságunk miatt. Nyilván sajnáljuk, hogy az abszolútban nincs meg a dobogós hely, főleg, miután megcsillant a szemünk előtt a remény, de azért nem rossz ez így sem – mondta Osváth.

Abszolút végeredmény.

Autósok: 1. Mikko Hirvonen - Michel Perin (finn, francia; Mini) 2. Menzies - Mortensen (amerikai, Mini) 3. Zapletal - Momot (cseh, lengyel, Hummer) 4. Osváth - Farnadi (magyar, BMW X6)

Kamionosok: 1. Martin Kolomy - David Kilian - René Kilian (cseh, Tatra) 2. Vrsecky – Kalina - Stross (cseh, Tatra) 3. Macik – Mrkva - Tomasek (cseh, Liaz)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!