Hogy lettem Kislőd-szurkoló?

Elsősorban megye I-es focival foglalkozó blogunk történetében először vállalkoztunk megyei negyedosztályú kirándulásra. Vasárnap a Kislőd-Káptalanfa találkozóra látogattunk ki, ami több szempontból is érdekesnek ígérkezett.

Baldauf Zsolt éppen ugyanolyan a mosollyal vette át az emlékplakettet, mint amilyennel tavasszal Xavi emelte fel a Bajnokok Ligája-trófeát. Barcelona és Kislőd között persze nemcsak földrajzilag óriási a távolság, mégis ez a mosoly összetéveszthetetlen bármi mással, különleges focimimika, ami csak tökéletesen elégedett labdarúgó arcán látható néhány pillanatig.

Baldauf Zsolt számára nemcsak a győzelem miatt volt emlékezetes a Káptalanfa elleni megye IV-es derbi, hanem azért, mert a házi gólkirály ez alkalommal játszotta utolsó meccsét.  Ilyen játékosom egy sem volt  fogadott a pálya mellett a kislődiek szakvezetője, Gyurán József. Ahogyan a helyiek nevezik, Öcsi, a fiatalabbaknak Öcsi bácsi elárulta: megfordult olyan futballista a keze alatt, akinek a szeptemberi sár még tavasszal is ott volt a stoplis cipőjén, Zsolti viszont minden edzésre kipucolt csukával jelent meg. Aprócska dolog, azonban fontos jele a játék iránt érzett alázatnak.

 
Zsolti egyébként kora alapján folytathatná, hiszen még csak 37 éves, de Németországban vállalt munkát és a heti 1000-1200 kilométeres oda-visszaút a 90 percekkel együtt már igencsak megterhelő.
 
A Kislőd vezetősége korai cserével kombinált ünnepélyes búcsúztatással készült, de számításaikat keresztülhúzta, hogy nem volt tartalékjátékosuk. Csupán ifjabb Baldauf, Konrád ült magányosan a pálya szélén. A 16 éves ifjú bizonyára komoly segítségére lett volna a csapatnak, de ő már évek óta a Lombard Pápa utánpótlását erősíti. (Később kiderült, lehet, jobb is, hogy a gólerős támadó nem jött le a 30. percben.) A kispad kongó üressége még egy következménnyel járt, az odakészített, zacskóba bugyolált ajándékot felborította a süvítő szél és az üvegből formált futball labda oldala betört.  Így egyedi - állapítottuk meg Marosi Ödön szakosztály-vezetővel, aki ennek ellenére rögtön intézkedett: újat csináltatnak.

 
A balszerencsét tetézte, hogy a Káptalanfa mindjárt a találkozó elején bevette a hazaiak kapuját. Zsolti a pályán nyugtatott és biztatott egyszerre, a Kislőd pedig szépen lassan átvette a játék irányítását, majd a vezetést is. A kapitány gólpassz után gólt is szerzett, persze a vendégek sem hagyták magukat. A forduló előtt mindkét csapat 16 ponttal állt, s ennek is megfelelően izgalmasan alakult a derbi.
 
Elnézést a Káptalanfa érzelmű szurkolóktól, de be kell valljam: időközben teljesen észrevétlenül Kislőd-drukker lettem. Átszellemülten ingattam a fejem a kihagyott hazai helyzeteknél, tapsoltam a szép akciók után, együtt nevettem Zsolti feleségével a viccesebb megmozdulásokon, felemelt kézzel örültem a góloknak. Összesen öt volt, az utolsót Zsolti szerezte. Igazi egyéniségeket fedeztem fel a pályán: jellegzetes figura volt a csatársorban Topi, vagy Ricsi, a fiatal jobbfutó, akit sokat foglalkoztattak a társak, s ő lelkesen rohangált fel és alá.
 
Előbbi szintén gyakran jutott túl a vendégek védelmén. Az ellenfél edzője - valószínűleg a támadó nem túl dús frizurájára célozva - be is kiabálta játékosainak: "ne engedjétek át olyan könnyen azt a nyugdíjast", erre Topi bocsánatkérő mosollyal reagált.

 
Az összecsapás vége felé egyébként ment rendesen a kölcsönös kommunikáció a két kispad között. A káptalanfai tréner öniróniától sem mentes, valóban szellemes beszólásokkal fűszerezte a meccs körítését, a másik oldalon egy idősebb szurkoló személyében akadt partnere. A találkozóhoz hasonlóan a párbeszéd sem lépte át a durvaság határát, s jellemző a mérkőzésre, hogy az említett edző a lefújás után hatalmas öleléssel köszöntötte a pályán a vetélytárs visszavonuló kapitányát.

Érdekes meccs volt. Néztem a levegőt szaporán kapkodó arcokat, a baráti gesztusokat, az egymásnak gratuláló játékosokat és valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Csak később, Veszprém felé autózva tudtam megfogalmazni a gondolatot, ami pofonegyszerű. Ezek az emberek, itt a megye IV-ben igazi, őszinte szeretetből, már-már gyermeki örömmel fociznak. Irigylésre méltó tulajdonság.
 
 
"Ha szűken lesznek, beszállok még"

- Nagyon fog hiányozni a foci, és a csapat, de azt mondtam nekik, ha szűken lesznek, beszállok még - fogalmazott Baldauf Zsolt búcsúztatója után. A rendkívül eredményes csatár 1994 óta rúgta a bőrt az Ajka melletti településen. A kislődi focit egyébként 17 évnyi szünet után éppen akkor élesztették újra. Marosi Ödön elmondta: a legjobb eredményük a megye IIes szereplés volt, ott három évadot töltött a csapat, de az anyagi lehetőségek miatt a megye IV az ő igazi terepük. Tavaly bajnokok voltak, s van olyan meccs, amikor 70-80-an is kijönnek megnézni az együttest. Főképp a rangadók érdeklik az embereket, elsősorban a Városlőd elleni szomszédvári derbi, amelyen "minden előfordulhat".