Remek hangolódás

2019.01.18. 12:28

Igazi futsalcsemege vár a szurkolókra hétfőn

Ritkán látható, tökéletes produkcióval készült hétfő esti rangadójára az 1. Futsal Club Veszprém. Madarász János együttese kiváló formában, a második helyről várja a Haladás elleni rendkívül fontos összecsapást.

Horváth Gábor

A csütörtökön négyszer eredményes, ezzel az NB I-es góllövőlistát vezető Tatai Józsefre nagy szerepel hárulhat a Haladás elleni is Fotó: Pesthy Márton

Az 1. FC Veszprém csütörtök este – pótolt mérkőzésen – egészen egyszerűen bedarálta a vendéglátóját, az egyáltalán nem gyenge erőt képviselő Aramis SE-ét. A bakonyiak hatszor mattolták ellenfelüket és egy gólt sem kaptak.

- Olyan napot fogtunk ki, hogy öröm volt nézni játékunkat. Zseniálisan futsaloztunk, még én is megtapsoltam a produkciót – dicsérte tanítványait Madarász János. A veszprémiek mestere elmondta: a fővárosiak egész egyszerűen nem találták ellenszerét a játékuknak, nekik pedig minden húzásuk bejött. – Ez tökéletes volt, csapatban és egyénileg egyaránt.

A tabella második helyére fellépő 1. FCV nem dőlhet hátra, sőt. Hétfőn egyik legnagyobb riválisát, a Haladás VSE-ét fogadja.

- Bízom benne, hogy kitart a formánk. Nagyon fontos meccs előtt állunk, ha sikerül nyerni, gyakorlatilag megvan a második hely. Ez pedig azt jelentené, hogy hat pontot vinnénk a rájátszásba – fogalmazott Madarász János, aki megjegyezte: természetesen a Haladás is erre a pozícióra pályázik, tehát kőkemény feladat áll csapata előtt.

A csütörtökön négyszer eredményes, ezzel az NB I-es góllövőlistát vezető Tatai Józsefre nagy szerepel hárulhat a Haladás elleni is Fotó: Pesthy Márton

A szombathelyiek jelenleg harmadikak, egy pont a lemaradásuk a Veszprém mögött. A két alakulat első idei meccsén a bakonyi gárda elhozta a pontokat idegenből, november elején 6-2-re nyertek Tatai Józsefék. A Haladásnak ez az egyetlen veresége eddig ebben az idényben, emellett kétszer játszott döntetlent és nyolcszor nyert a vasi együttes.

- Biztos vagyok benne, hogy óriási ütközet lesz, igazi futsalcsemege. Garantálom a nézőknek: nem fognak unatkozni! – jelentette ki az 1. FCV szakvezetője, aki Spandler Mátyásra és Bencsik Rolandra nem számíthat a derbin, mindkét játékos sérüléssel bajlódik.

A derbi 18.30-kor kezdődik a Március 15. úti sportcsarnokban. A bakonyiak programjával kapcsolatos hír, hogy szerdán ismét hazai pályán szerepel az alakulat. A Magyar Kupában a Szigetszentmiklós az ellenfél, a két csapat elcserélte a pályaválasztói jogot: a négyes döntőbe kerülésért szerdán Veszprémben, február 6-án Szigetszentmiklóson találkoznak a felek.

Eredmény: Aramis SE-1. FCV 0-6 (0-5). Budaörs. V.: Czene-Joó, Tamási, Tiringer. 1. Futsal Club Veszprém: Schmidmajer – Dávid, Gyurcsányi, Boromisza, Bencsik Á. Csere: Simon, Tatai, Tar, Márkus, Komáromi, Varga, Bognár. Edző: Madarász János. G.: Tatai (9., 12., 17., 33.), Márkus (10.), Bencsik Á. (12.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában