Jegyzet: holtidényben is kell a sportos szenzáció

Az, hogy kevés a szenzációként tálalható sportesemény, alaposan megnehezíti a sportújságírók munkáját, miközben néhányuknak meglendíti a fantáziáját is. Itt van mindjárt Dzsudzsák Balázs és a Liverpool esete. Valaki kitalálta, megírta és tulajdonképpen azóta arról szólnak a cikkek, hogy minden érintett elkeseredetten cáfolja, hogy a Moszkva játékosa az angol klubhoz igazol. A névtelen kommentelők viszont (mert azt sem tartom kizártnak, hogy őket is "etetni kell valamivel" alapon röppennek fel ezek a hírek) köszörülhetik a nyelvüket Dzsudzsákon.

Elképesztő és elkeserítő szellemi mocsár az, ami ezekből a hozzászólásokból visszaköszön. Szinte kizárólag rosszindulatú, irigy és alapjaiban tahó gondolatot robbant ki ez a hír a sportot (legalábbis feltételezem) szerető magyar emberekből. Aztán ott van Juhász Roland esete. Naponta vájkálnak az életében a cikkek, melyek egészen sajátos oldalról közelítik meg a válogatott védő focipályafutását. Amikor ugyanis valakit mellőz volt csapata, akkor mindenki hajlamos elfelejteni, hogy éveken keresztül az Anderlecht alapemberének számított Juhász.  Kellemes érzés azon csámcsogni, hogy hova megy, mikor megy, miért megy, minek megy - szóval úgy tűnik, mintha jó érzés lenne hátradőlve végignézni, ahogy a szomszéd tehene is szépen, lassan megdöglik. Bezzeg, azon, hogy a Videoton micsoda furmányos módon cserélt edzőt és végül egy teljesen ismeretlen és vezetőedzőként szinte múltnélküli szakember mellett döntött, senki nem ütközött meg. Vajon miért?