Eb 2020

2017.11.28. 13:13

Jövő héten döntenek a pontos helyszínekről

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jövő csütörtöki, nyoni ülésén dönt a 2020-as Európa-bajnokság nyitómérkőzésének helyszínéről, ekkor derül ki az is, Budapest melyik várossal kerül párba.

Az UEFA keddi bejelentése szerint a nyitómeccsre Amszterdam, Glasgow, Szentpétervár, Róma és Brüsszel pályázik, bár arról is most születik majd döntés, hogy a belga főváros egyáltalán ott marad-e páneurópai torna 13 rendező városa között. A stadionépítés körüli késések miatt ugyanis az UEFA garanciákat kér a belgáktól, ha nem kapja meg, Cardiff, Stockholm és London – az elődöntők és a döntő helyszíne – vár a beugrásra.

Az UEFA sorsolással dönt majd az úgynevezett helyszín-partnerekről, azaz egy-egy csoport hat mérkőzésének, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőnek ugyanazon két város ad majd otthont. A sorsolás előtt várhatóan földrajzilag elosztják majd a házigazdákat, Münchenben például azt találgatják, hogy nekik Budapest vagy Koppenhága lehet a párjuk.

A 2020-as kontinensviadalon Budapest mellett Amszterdam, Baku, Bilbao, Brüsszel, Bukarest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München, Róma és Szentpétervár lesz házigazda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában