megtisztelő

2018.03.22. 19:50

Kárpáti Rudolfról nevezték el az algíri vívótermet

Kulcsár Krisztiánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, illetve Schmitt Pálnak, a MOB tiszteletbeli elnökének jelenlétében avatták fel csütörtökön Algírban az új központi vívótermet, melyet a hatszoros olimpiai bajnokról neveztek el.

A MOB vezetője az MTI-nek elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy a magyar vívósport egyik legnagyobb alakjának a nevét kapta meg az afrikai ország elsőszámú terme, s hatalmas élményt jelentett számára és Schmitt Pál számára is az ünnepség.

„Olyan szeretettel és tisztelettel viszonyulnak a magyar vívás iránt, amilyennel talán még otthon se mindig” – jegyezte meg a világbajnok, olimpiai ezüstérmes volt párbajtőröző, hozzátéve, hogy ilyen alkalmakkor talán nagyobbat is dobban a szíve.

A két sportvezetőnek mozgalmas programot állítottak össze a helyiek, ugyanis a terem avatását követően elvitték őket a nemzeti stadionjukba, mely a régi Puskás Ferenc Stadion mása, s annak idején magyar tervek és művezetés alapján épült.

A napot aztán majd a két olimpiai bizottság együttműködési megállapodásának aláírása zárja. Amint Kulcsár Krisztián elmondta, a szerződés keretet ad a két fél jövőbeli együttműködésére.

„Egy ilyen megállapodás igazi értéke azon múlik, hogy milyen tartalommal akarjuk és tudjuk megtölteni a későbbiekben” – jelentette ki az elnök, hozzátéve, hogy ez esetben lehet szó például edzőtáborozási lehetőségekről, vagy szakmai tudás cseréjéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában