Sport

2013.02.07. 13:32

Katar, pénz, satöbbi

Akadnak olyan klubok, amelyekről elhisszük, hogy már nem tudják alulmúlni magukat, de újra és újra rá kell jönnünk, hogy tévedtünk.

Horváth Gábor

Van az a szint - mindenki döntse el maga, hogy alul, vagy felül -, ahol az erkölcsről azt sem tudják, hogy eszik-e, vagy isszák, az igazság pedig csak egy apró, bizonytalanul úszkáló valami a valóságként tudomásul vett és a külvilág felé vetített felszínen. Nem szeretnénk (ál)naívnak tűnni, tudjuk, hogy a nagy és súlyos dolgok nem tűrik a részleteket, és ismerjük a hatalmas és befolyásos szervezetek természetét.

A cél szentesíti az eszközt, ezek a társaságok ráadásul ma már önjáró robotként gondolkodás nélkül működve maguk alá gyűrnek mindent, ami akadályozza őket. A felelősség azoké, akik beindították és működtetik a gépezetet, hiszen az természeténél fogva nem ismer se Istent, se embert.

De nem ez az igazán felháborító, hanem az a pimaszság, ahogyan e szervezetek rendszerint ügyeiket kezelik. Faarccal terelnek, ha kell, hazudnak, felelősség áthárításban pedig világbajnokok. Mindezzel félrevezetve, becsapva, vagy akár sokszor megvádolva azokat, akik hisznek és bíznak bennük.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem először keveredik kényes szituációba. Legutóbb, a héten a német sajtó cikkezett arról, hogy akár el is vehetik Katartól a 2022-es világbajnokság rendezési jogát, mivel állítólag a közel-keletiek a szavazásnál több FIFA-voksot is megvásároltak. A szálak a legmagasabb szintekig vezetnek, például Michel Platinit, az európai szövetség elnökét is korrupcióval vádolták. A FIFA cáfol és határozottan kijelenti: új szavazásról szó nincs, vizsgálják az ügyeket. 

Majd biztosan találnak néhány alacsonyabb rangú bűnbakot, esetleg újabb "eredményeket" érnek el a rasszizmus elleni harcban, végleg elterelve a figyelmet arról az apró, bizonytalanul úszkáló valamiről, amit igazságnak hívnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!