nem jött össze

2019.05.04. 16:50

Kikapott a magyar rögbiválogatott 

A magyar rögbiválogatott 18-15-re kikapott Luxemburg legjobbjaitól az Európai Nemzetek Kupája-sorozatban, az első konferencia északi csoportjában.

A százhalombattai találkozó 5. percében a vendégek büntetőből szereztek vezetést, a házigazdák az első félidő közepén három percen belül elért két céllal fordítottak. A második játékrész elején a luxemburgiak gyorsan kihasználták, hogy tízperces emberelőnyhöz jutottak.

A folytatásban büntetőből növelte ugyan előnyét a magyar együttes, de az esős idő nem kedvezett a játékának, így az egyszerűségre törekvő vendégek hatékonyabbak voltak, a hajrában pedig eredményesebbek is: a 69. percben második céljukkal egyenlítettek, majd a vége előtt két perccel egy büntetővel a győzelmet is megszerezték.

A magyar válogatott november elején a 31-16-os moldovai sikerrel kezdte a 2018/19-es kiírást, majd egy héttel később Százhalombattán 48-24-re kikapott Ukrajnától.

Az együttes – melynek a luxemburgiak ellen szerzett vesztesbónusszal hat pontja van – jövő szombaton a svédek vendégeként zárja az egykörös Eb-t. Az északi együttes mindkét korábbi találkozóját megnyerte, az egyiken a bónuszpontot is begyűjtötte.

Az már a szombati (mai) mérkőzés előtt eldőlt, hogy a magyar válogatott nem eshet ki a csoportból, miután Moldova – amely mind a négy találkozóját lejátszotta – négy ponttal mögötte végzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!