labdarúgó nb III

2019.03.21. 19:39

Kötelező mérkőzés vár szombaton a Perutz FC-re

A sereghajtó Pénzügyőr gárdája ellen igyekszik idei első sikerét megszerezni a tavaszt két döntetlennel és egy vereséggel kezdő Perutz FC a labdarúgó NB III-ban.

Haraszti Gábor

A pápaiak (kék-sárgában Hanzl Máté) nagyon bíznak az első idei sikerben

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Két döntetlen után utazott a veretlenül élen álló Ajkához a Perutz együttese, mely már a 15. percben gól- és emberhátrányba került. A kiállítás ellenére, a hátralévő 75 percben is partiban voltak a sárga-kékek, helyzetük is volt, egy kontratámadás után azonban Oláh góljával eldőlt a három pont sorsa, a 3-0-s végeredményt Pákai állította be.

A pápaiak (kék-sárgában Hanzl Máté) nagyon bíznak az első idei sikerben Fotó: Balogh Ákos/Napló

– Csak dicséri tudom a játékosaimat, úgy gondolom, túlzó volt a végeredmény – vélekedett Rozmán László. – A korai emberhátrány ellenére hősiesen és jó szellemben álltak a meccshez a srácok, a fél­időben meg is erősítettük őket abban, hogy lehet keresnivalónk. Megérdemeltük volna, hogy egyenlő feltételek mellett játszhassuk le a rangadót. Nem vitatom a kiállítás jogosságát, viszont a második félidőben Kovács Gergő sárga lapja után kezezett, Nagy Krisztián pedig komoly fejsérülést okozott a kapusunknak, ám a piros lap mindkét esetben elmaradt. Ennek ellenére tíz emberrel is felvállaltuk a futballt, nem álltunk be, nagyon kár azért az utolsó tíz percért – fogalmazott a szakvezető.

A tabella hatodik helyén álló pápaiakra a papírforma alapján kötelező győzelemnek mondható mérkőzés vár a sereghajtó Pénzügyőr ellen, ami csak elsőre tűnik könnyűnek.

– Úgy terveztük, hogy Ajkára négy ponttal érkezünk, ebből sajnos csak kettő lett, így a Pénzügyőr ellen csak a három pont számít elfogadható eredménynek – szögezte le a Perutz trénere.

– Természetesen nem becsüljük le szombati ellenfelünket, tudjuk, hogy egy kiesés elől menekülő csapat mindig veszélyes, de ha olyan hozzáállással játszunk, ahogy azt az FC Ajka ellen tettük, akkor biztos vagyok benne, hogy megszületik az első tavaszi sikerünk.

Szabó Zsolt játéka kérdéses, eltiltás miatt viszont Dóczi Krisztián, Iványi Martin és Böröczky Bálint biztosan kihagyja a Perutz idei második hazai mérkőzését. A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt az összecsapást kivételesen szombaton rendezik, a labda 15 órakor indul útjára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában