paksról igazoltak bedobót

2019.06.05. 07:00

Madár András az év játékosa az egyetemi kosárcsapatnál

Madár Andrást választották a 2018–19-es szezon legjobb játékosának – derült ki a Hoya Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s kosárlabda-együttes évzáróján.

B. Virág Rita

Hagyományteremtő szándékkal szervezték az évzárót Fotó: Bényi Kálmán

Fotó: Bényi Kálmán

Családi évzárót tartott a bajnokságban ezüstérmet szerző Hoya Pannon Egyetem Veszprém NB I/B-s kosárlabda-együttese, ahol a csapat, a szakmai stáb, a támogatók, valamint a szurkolók együtt ünnepelhettek.

Hagyományteremtő szándékkal szervezték az évzárót Fotó: Bényi Kálmán

A Séd-völgyben található Völgy büfében tartották meg az összejövetelt, ahol Naményi Miklós, az együttest működtető társaság ügyvezetője elmondta, bár ezüstérem jutott a csapatnak, összességében a legeredményesebb alakulat volt az egész mezőnyben, hiszen 38 találkozóból harmincnégyszer győztesen hagyta el a pályát.

– Bár megnyertük a Hepp-kupát, az első helyen zártuk az alapszakaszt, végül a feljutást érő aranyérmet nem sikerült bezsebelnünk. Eredményes évadot zártunk, sok szép emlékkel örvendeztettük meg szurkolóinkat, de a feljutás továbbra sem jött össze, amiért nem lehetünk elégedetlenek – mondta el a klubvezető.

Kiderült, a vezetőség már gőzerővel dolgozik azon, hogy még tovább erősítsék a veszprémi keretet. S bár Naményi Miklós nem erősítette meg, de a Paks már igen, hogy a 2019–20-as évadban Veszprémben folytatja pályafutását Medve Máté. A 30 éves bedobó kilenc év után hagyja el az A csoportos gárdát, az érkezése pedig újabb komoly fegyvertény a bakonyiaknak.

Visszatérve az évzáróra, Mérész Csaba vezetőedző arról beszélt, ősztől újra a legjobbak közé vágynak, s céljaik változatlanok.

– A csapat magját sikerült egyben tartani, de a keret még nem végleges – fogalmazott, majd hozzátette, Csorvási Levente klubmenedzserrel már több játékossal is lefolytattak tárgyalásokat, azonban konkrétumokkal nem szolgálhat.

Az évzárón külön köszöntötték Madár Andrást is, akit a mögöttünk hagyott évad legjobb játékosának választottak meg.

A részt vevő drukkerek kérdéseikkel bombázhatták a sportolókat, sportvezetőket, majd a nap végén a szervezők megvendégelték a jelenlévőket egy bográcsban főtt ínycsiklandó egytálételre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában