Sport

2009.10.02. 11:11

Massa szerint a Renault ellopta tőle a tavalyi vb-címet

Szuzuka - Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája azzal vádolta meg a Renault istállót és annak korábbi versenyzőjét, Nelson Piquet Juniort, hogy a tavalyi Szingapúri Nagydíjon okozott szándékos balesettel megfosztotta az egyéni világbajnoki címtől.

MTI

A júliusi Magyar Nagydíj időmérő edzésén koponyasérülést szenvedett 28 esztendős versenyző szerint a tavalyi szingapúri futam végeredményét is meg kellett volna változtatni, miután kiderült, hogy Piquet Jr. szándékosan ment a falnak, elősegítve ezzel csapattársa, Fernando Alonso győzelmét.
   
"Egyszerűen elrabolták tőlem a világbajnoki címet - nyilatkozta Massa a brazil O Globo televíziónak. - Ez a csalás befolyásolta a pontverseny alakulását is, ezért vesztettem egy ponttal.

A labdarúgásban ha kiderül, hogy egy csapat csalt, a megszerzett pontokat eltörlik, a klubot pedig alacsonyabb osztályba sorolják. A Renault esetében eltávolították a csapatfőnököt, de semmi más nem történt. Számomra ez érthetetlen."
   
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa szeptember 21-én két év felfüggesztett eltiltással büntette a francia istállót, Flavio Briatore korábbi csapatvezetőt örökre száműzték a Forma-1-től, míg a múlt héten távozott főmérnököt, Pat Symondsot öt évre eltiltották a FIA-rendezvényektől.
   
Massa a tavalyi szingapúri versenyen a 13. pozícióban ért célba, miután - Piquet Jr. balesete miatt - beküldték a biztonsági autót, s a brazil bement a boxba üzemanyagért, azonban elinduláskor kirántotta a tankolócsövet, amelyet a szerelőknek kellett lecsatlakoztatniuk a Ferrariról. Massa az incidens miatt sok időt vesztett, és már nem szállhatott harcba a pontszerző helyekért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!