Sport

2006.06.14. 22:00

Mindent fizetni saját zsebbõl?

<b>Krónikus már a motorcsónakhiány</b>

Mórocz Zsolt

A hétvégén az öt kilométeres táv próbaversenyét rendezték Balatonalmádiban. A mostoha idõjárás miatt szinte titokban, két vihar között vágott neki a távnak a 16 fokos vízben a nyolc férfi és négy nõi hosszútávúszó. A mezõny a hazánkban edzõtáborozó angol úszóknak köszönhetõen nemzetközi volt, olyannyira, hogy a férfiaknál brit gyõzelem született. James Forrest elõzte meg a a nagyszerû teljesítményt nyújtó, s ezzel magyar bajnoki címet megszerzõ Sasvári Balázst, a harmadik helyen Pták Olivér végzett.
A nõknél Hebbache Szabrina nyakába került az aranyérem.
A kritikus körülmények ellenére a verseny igen jól sikerült, egyfajta fõpróbáanak jó volt, ám a hosszútávúszók szövetsége jelenleg cseppet sem nyugodt.
- Mindent magunk fizetünk, olyannyira, hogy még a mûködési támogatást sem kaptuk meg - állítja Németh Zsolt, a szervezet elnöke. - Ez azt jelenti, hogy a nyílt vízi Európa-bajnokság balatonalmádi próbaversenyének költségeit is saját zsebbõl álltuk. Arról nem beszélve, hogy sportolóink ugyanezt teszik tökéletesen saját erõbõl készül ki-ki a júliusi vetélkedõre, pedig immár olimpiai versenyszámról van szó! A másik aggasztó probléma az, hogy nincs a tavon elegendõ számú motorcsónak. Miközben a vitorlásversenyekre lehet külön engedélyt szerezni a motoros kísérõknek, az úszóversenyek esetében ez nem megoldható. Kérdés, hogy a hatóság mennyire lesz ebben a különleges helyzetben belátó. Egyébként olyannyira kevés a motorcsónak, hogy az Eb nyílt vízi futamainak le-bonyolítását veszélyezteti ez a tény.
Mindettõl függetlenül a július 26-30. közötti balatonalmádi kontinensbajnoki futamok szervezõbizottsága persze nem adja fel. Június 17-én 11.30 órától például a 10 ki-lométeres táv próbaversenyét rendezik meg, amely egyben válogató is lesz az Európa-bajnokságra.
A mezõnyben ott lesz Nagy-Pál Levente, a hazaiak hosszútávúszója, aki a jövendõ válogatottság, kvalifikáció reményével ugrik majd vízbe az almádi hajóállomásnál a szombat délelõtti, látványos-nak ígérkezõ rajtnál.
A házigazdák továbbra is várják az önkéntes segítõket. Németh Zsolt elmondta, hogy legutóbb a helyi két tannyelvû gimnázium tanulói közül harmincan jelentkeztek a különleges feladatra. k megkapták az eligazítást (a csapatokat kísérik majd), de továbbra is szívesen látnak érdeklõdõket, akik sokat tehetnek a zökkenõmentes lebonyolítás érdekében.
További hír az Eb-vel kapcsolatban, hogy az olasz televízió bejelentkezett. Balaton-almádiban több mint félórás összefoglalót készítenek majd a nyílt vízi Európa-bajnokság futamairól.
Az olaszok több
mint félórás
összefoglalót
készítenek majd
az eseményrõl

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!