Sport

2010.05.16. 16:28

Monacói Nagydíj - Webber győzött, tarolt a Red Bull

Monte-Carlo - Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, a világbajnoki sorozat hatodik versenyét, és ezzel a vb-pontverseny élére került.

MTI

Webber rajt-cél győzelmet aratott a miniállamban; mögötte csapattársa, a német Sebastian Vettel lett a második és a lengyel Robert Kubica (Renault) a harmadik.

Az ausztrál pilóta, aki egy hete Barcelonában is nyert, idei második, pályafutása negyedik futamgyőzelmét könyvelhette el.

A monacói GP-n már közvetlenül a rajt után kiesett a címvédő, s az eddigi éllovas brit Jenson Button (McLaren), aki ezzel lecsúszott a negyedik helyre a pontversenyben. A spanyol Fernando Alonso (Ferrari), aki szombati edzésbalesete miatt a boxutcából rajtolt, elképesztő előzésekkel végül a hetedik helyen fejezte be a talán legklasszikusabb F1-es versenyt.

A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) a hatodik helyen zárt.

A rajt után Vettel megelőzte Kubicát, és felzárkózott Webber mögé, a hátsó sorokban azonban a német Nico Hülkenberg (Williams) az alagútban megcsúszott, a falnak vágódott, és míg a roncsokat eltakarították, beküldték a biztonsági autót. A Safety Car még a pályán volt, amikor Button autója meghibásodott, és a pilóta számára ezzel befejeződött a monacói kaland.

A biztonsági autó a hetedik körben hagyta el a pályát: az élen Webber, Vettel, Kubica, Massa, Hamilton és a remekül rajtoló Rubens Barrichello (Williams) robogott.

A 15. körben változatlan volt a helyzet az élen, Alonso viszont pazar előzésekkel felküzdötte magát a 16. pozícióba.

A 18-20. körben megkezdődtek a kerékcserék: Barrichello, Massa és Schumacher is a boxutcában járt.

Webber a 23. körben látogatott ki a boxba, és megtartotta első helyét, miközben Alonso már a nyolcadik (!) volt.

A harmincadik körben - még 38 volt hátra - lezajlottak a kerékcserék, az élen Webber, Vettel, Kubica, Massa, Hamilton és Alonso (!) volt a sorrend.

A 32. körben Barrichello autójának bal hátsó kereke defektes lett, a védőkorlátnak csapódott, s amíg az összetört gépet elvontatták, újra beküldték a Safety Cart. A biztonsági autó a 34. körben ment le a versenypályáról.

A 44. körben harmadszor - ezúttal két körre - beküldték a biztonsági autót, mert a harmadik kanyarban az úttesten váratlanul kinyílt az egyik csatornafedél. 

Tíz körrel a zárás előtt változatlan volt a helyzet az élen, Webber magabiztosan robogott az első helyen, mögötte pedig Vettel, Kubica, Massa, Hamilton és Alonso következett.

Három körrel a zárás előtt Trulli átgázolt Chandokon és negyedszer is beküldték a Safety Cart, amely csak pár száz méterrel a cél előtt ment le a pályáról, de ez is elég volt Schumachernek, hogy szemtelenül megelőzze Alonsót, így a hétszeres világbajnok végül a hatodik lett. Akcióját vizsgálja a versenybíróság.

Eredmények:
Monacói Nagydíj (78 kör, 260,520 km):
1. Mark Webber (ausztrál, Red Bull 1:50:13.355 ó (átlag: 141,814 km/ó)
2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 0.448 mp hátrány
3. Robert Kubica (lengyel, Renault) 1.675 mp h.
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 2.666 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 4.363 mp h.
6. Michael Schumacher (német, Mercedes) 5.712 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 6.341 mp h.
8. Nico Rosberg (német, Mercedes) 6.651 mp h.
9. Adrian Sutil (német, Force India) 6.970 mp h.
10. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 7.305 mp h.
11. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 8.199 mp h.
12. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 9.135 mp h.

Leggyorsabb kör: Vettel 1:15.192 p
Első rajtkocka: Webber

A pontversenyek állása a hatodik futam után (még 13 van hátra):

pilóták:
 1. Mark Webber             78 pont
 2. Sebastian Vettel        78 
 3. Fernando Alonso         73 
 4. Jenson Button (brit, McLaren) 70 
 5. Felipe Massa            61 
 6. Robert Kubica           59 
 7. Lewis Hamilton          59 
 8. Nico Rosberg            54 
 9. Michael Schumacher      30 
10. Adrian Sutil            18 
11. Vitantonio Liuzzi        9 
12. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 7 
13. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 6 
14. Jaime Alguersuari        3 
15. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1 

csapatok:
 1. Red Bull               156 
 2. Ferrari                134 
 3. McLaren-Mercedes       129 
 4. Mercedes                84 
 5. Renault                 65 
 6. Force India             27 
 7. Williams                 8 
 8. Toro Rosso               3 

Még több Forma-1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!