Női kosárlabda Eb-selejtező

2017.11.16. 07:35

Nagy fölénnyel győzött a magyar válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89 ponttal legyőzte Albánia csapatát a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, szerdán Miskolcon.

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese a litvánok elleni hárompontos idegenbeli győzelemmel kezdte meg a sorozatot, míg az albánok rendkívül súlyos, 85 pontos vereséget szenvedtek hazai pályán az oroszoktól.

A miskolci meccsen 9-0-s rohammal kezdett a házigazda, csak ezután tudtak pontot szerezni a vendégek, akik már az első negyed végére 16 pontos hátrányban voltak. A második felvonásban tovább növelte a különbséget a magyar együttes, amely a nagyszünetre negyvenpontos előnyre tett szert.

A fordulást követően a jelentős vezetés ellenére sem vettek vissza a lendületből a magyarok – akik közül végül mindenki szerzett pontot -, ráadásul ellenfelük elfáradt, így a vártnál is nagyobb, 89 pontos győzelmet ünnepelhettek.

Az albánok legeredményesebb játékosa Ornela Lalaj volt tíz ponttal.

A magyar válogatott következő összecsapásait februárban játssza a selejtezőben, előbb az orosz, majd a litván csapatot fogadja.

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a selejtezőből a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb második vesz részt a tornán.

Júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat – még Stefan Svitekkel a kispadon – egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), s végül a 9-12. helyen zárt.

Magyarország-Albánia 137-48 (27-11, 39-15, 28-12, 43-10)

A magyar pontszerzők: Zele 25, Határ 17, Szabó F., Studer 14-14, Dubei, Krivacevic 12-12, Goree 11, Katona 8, Raksányi, Varga Zs. 7-7, Simon Zs. 6, Medgyessy 4

A csoport másik mérkőzésén:

Oroszország-Litvánia 64-62 (10-12, 26-15, 12-17, 16-18)

szombaton játszották:

Litvánia-Magyarország 70-73 (16-19, 22-18, 19-15, 13-21)

Albánia-Oroszország 37-122 (4-44, 17-21, 6-32, 10-25)

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (210-118), 2. Oroszország 4 (186-99), 3. Litvánia 2 (132-137), 4. Albánia 2 (85-259)

A további program:

2018. február 10.: Magyarország-Oroszország

2018. február 14.: Magyarország-Litvánia

2018. november 16.: Albánia-Magyarország

2018. november 21.: Oroszország-Magyarország

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!