Sport

2017.08.09. 13:40

Nagy jövés-menés Almádiban - Hétvégén rajtol az MTD Hungária megye I-es labdarúgó-bajnokság új szezonja

MEGYEI KÖRKÉP - A Devecser és a Fűzfői AK alig változott, míg a Várpalotai BSK és a Balatonalmádi SE épp ellenkezőleg, ott új csapatok épülnek. Hétvégén rajtol az MTD Hungária megye I-es labdarúgó-bajnokság új szezonja. Beharangozó, 3. rész.

Horváth Gábor

Devecser SE

A tavaly kilencedik Devecser a mezőny meghatározó csapatai közé szokott számítani. Ez valószínűleg idén sem lesz másként, hiszen a játékoskeret csak minimális változáson esett át.

Cserna Róbert edző: - Július 14-e óta heti négy foglalkozásunk van. Játszottunk felkészülési meccseket is, de inkább az edzésekre fektettük a hangsúlyt, kemény munkát írtam elő, ami maradéktalanul végrehajtott a társaság. Az előző szezonban nem igazán volt ereje a csapatnak, ennek oka több összetevős, de most ebből a szempontból jobban állunk a tapasztalatok alapján. Nincs célkitűzés, az én elvárásom, hogy végezzünk előrébb, mint az előző idényben. Egy-egy játékos távozott és érkezett, illetve négy utánpótláskorú futballista jött vissza az FC Ajkától, közülük a 16 éves Németh Patrik valószínűleg a felnőtt keret tagja lesz.

Távozott: Szöllősi Máté.

Érkezett: Németh Arnold.

Várpalotai BSK

Az előző szezonban megyei kupagyőztes VBSK a bajnokságban hatodik lett. Az együttes idén jelentősen átalakul, nem lesz könnyű pótolni a távozókat, de a remek utánpótlásukra is számíthatnak.

Pencz Norbert edző: - Nem számítottunk rá, hogy ennyien távoznak. Fiatal csapatunk lesz, úgy érzem, hogy van a társaságban fantázia, de még sokat kell dolgozni. Az edzéseket nem volt könnyű összehozni, összességében elvégeztük a munkát. A középmezőnyben végeznénk, nehezíti a dolgunkat az, hogy nehéz a sorsolásunk. Csapó Gábor és Balogh Áron személyében két ifjúsági játékos is csatlakozik hozzánk.

Távozott: Józan Péter, Szabó Erik, Kerekes Bence, Ilyés Roland, Szeleczki Attila, Kaufmann Attila, Szurok Viktor, Új Tamás, Pilka Roland.

Érkezett: Lukács István, Hulka Bence, Szabó Gergő.

A Balatonalmádi SE (fehér mezben) és a Várpalotai BSK játékoskerete egyaránt alaposan átalakult nyáron.
Hamarosan kiderül, milyen erőt képviselnek az új csapatok

Balatonalmádi SE

A tavaly hetedik almádi alakulat szintén jelentős változáson esett át. Az új BSE felépítése Kozma Csaba edző feladata.

Ács Attila elnök: - Nagy volt a jövés-menés, úgy gondolom, remek csapat állt össze. Sikerült pótolnunk a távozókat, feltölteni a keretet, s minőségben talán még jobb is az új garnitúra. A felkészülésünk rendben volt, továbbra is a jó közösség formálása a cél, emellett a folytatásban is meghatározó együttes szeretnénk lenni. A legjobb nyolcban végeznénk, úgy beszéltük meg, hogy az első 5-6 fordulót követően a vezetőség pontosítja az elképzeléseket. Az ütőképes együttes kialakításához biztosan szükség van időre, bízunk benne, hogy minél előbb sikeresek leszünk.

Távozott: Benedek István, Primusz Márk, Károlyi Attila, László Gábor, Dévényi Márk, Mékli Miksa, Károlyi Zsombor, Márki Dávid.

Érkezett: Benedek Patrik, Szakács Gábor, Horváth Patrik, Mogyorósi Milán, Mocher Dávid, Burcsik Martin, Nácsa Bence, Felföldi Patrik, Cser Tamás.

A Fűzfői AK (zöld-fehérben Pallaga István) együttese egyben maradt, s idén is megcélozza a dobogót

Fűzfői AK

Kitűnő idény után áll a FAK, amely tavasszal bajnoki bronzérmet ünnepelhetett. Rossz hír a vetélytársaknak, hogy a fűzfőiek csapata egyben maradt, így minden bizonnyal továbbra is az egyik legkeményebb ellenfél lesz a mezőnyben.

Horváth Ferenc edző: - A lényeg tényleg az, hogy senki sem távozott. A lehetőségekhez képest tisztességes felkészülést végeztünk, a létszám nem volt ugyan magas, de az edzeni tudó játékosok hozzáállása dicséretes. Az edzőmeccseket zömében Fejér megyei együttesek ellen játszottuk, de volt Pest megyei partnerünk is. A célkitűzésünk idén sem változott, szeretnénk a dobogó környékén végezni. Meglátjuk, mi sül ki belőle.

Távozott: -.

Érkezett: Kallós Levente, Pál Gábor, Solymosi Patrik, Dudás János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!