Sport

2017.05.31. 10:26

Négy, esélyes csapat - Éles József és Csoknyai István szíve veszprémi sikert vár

VESZPRÉM - Megjósolhatatlan ki nyeri az idén a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligáját - vélekedett a két egykori veszprémi klasszis, Csoknyai István és Éles József.

B. Virág Rita

- Szerintem az idén Európa legjobb négy gárdája kvalifikálta magát a kölni Final Fourba - szögezte le Csoknyai István, a Balatonfüredi KSE NB I-es kézilabda-együttesének vezetőedzője, korábbi veszprémi játékos. - Eddig minden évben akadt egy csapat, akit a szakértők esélytelennek tartottak. Ilyen volt például a Hamburg, vagy a Kielce is, aztán ezek az együttesek meg is nyerték a sorozatot. Most nem tudnék ilyen csapatot mondani, mert mindegyiket nagyon erősnek tartom.

Csoknyai István szerint a Vardar Szkopje számára előny és hátrány is lehet, hogy újoncként érkezik a Lanxess Arénába. A Barcelonát pedig sosem szabad leírni, mindig mindenhol esélyes.

A Veszprém elődöntős ellenfeléről, a PSG-ről elmondta, tavaly kissé belealudt a Kielce elleni első mérkőzésbe és ezt a hibát még egyszer biztosan nem akarja elkövetni.

- Az idén mi már mindhárom másik együttessel találkoztunk, tehát pontosan tudjuk, mire kell számítani ellenük. Úgy vélem, ahogy közeledtünk az idény vége felé, egyre érettebb játékot mutattunk, és egyre jobb formába lendültünk. Tavaly szinte már a kezünkbe éreztük a BL-trófeát, miért ne játszhatnánk újra döntőt és miért ne nyerhetnénk mi? - tette fel a költői kérdést "Csoki".

A Telekomról szólva kifejtette még, a PSG ellen nem engedheti meg, amit a Montpellier, vagy a Szeged ellen is láttunk. A BL-elődöntőben mindkét félidőben 180 százalékot kell nyújtani.

- A szezon elején bukdácsolt a bajnok, de azt gondolom, borítékolható volt ez, hiszen irtózatos terhelést kaptak a játékosok. Ráadásul korábban senkinek nem volt tapasztalata, mi történik, ha egyszerre négy fronton kell helyt állni. Szerintem nagyon jól kijött belőle a társaság, és úgy vélem, akár még szenzációs évet is zárhat, hiszen csúcsformában várja a Telekom a kölni megméretést.

Éles József, a Veszprém egykori világválogatott irányítója is egyetértett abban, hogy mind a négy csapat megérdemelten jutott be a Final Fourba.

- Ahogy közeledett a szezon vége, úgy nyújtott egyre megnyugtatóbb teljesítményt a Telekom. Nem tudom, mennyire tudatos, hogy a második félidőben sokkal magabiztosabban kézilabdázik, mint az elsőben. Mindenesetre az nagyon pozitív, hogy pont a hajrára tudja mozgósítani az erőit, energiát, ami akár már az elődöntőben is sorsdöntő lehet - vélekedett a Veszprémi KKFT, NB I/B-s kézilabda csapatának ügyvezetője.

Éles József kifejtette, szerinte egyetlen dologban a másik három gárda a Veszprém előtt jár. Jobban használják a játékosaikat, a csapatukban rejlő lehetőségeket.

- Az viszont mindenképpen mellettünk szól, hogy negyedszer jutottunk el Kölnbe, a rutinos játékosainkat nem fogja agyonnyomni a tét. Ráadásul rengeteg, több ezer magyar szurkol majd odakint, ami ugyancsak nagy támogatás lehet - összegzett Éles.

A korábbi világválogatott megjegyezte, nem szeret erősorrendet felállítani, ám egyébként is mind a négy csapatot esélyesnek tartja, huszonöt százalékot adna mindegyik társaságnak a győzelemre. A szíve azonban a Veszprém sikerét súgja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!