Európa egyik legkeményebb kihívása

2019.07.05. 07:00

Négyezer kilométeres túrára készül a veszprémi kerékpáros

Transzkontinentális, 4000 kilométeres túrára készül Köves Lajos veszprémi kerékpáros, aki nem igazolt sportoló, de a profikat is meghaladó teljesítményének köszönhetően fantasztikus követőtáborral bír a közösségi médiában. Modern kori történet egy influencer sportolóval.

B. Virág Rita

Fotó: Köves Lajos

Fotó: Köves Lajos

Köves Lajos mindössze hat évvel ezelőtt kezdett el komolyabban kerékpározni. A világ leghíresebb országúti bringás viadala, a Tour de France motiválta leginkább.

Fotó: Köves Lajos

– A versenyzők fantasztikus helyeken tekertek, csodás vidékeken haladtak keresztül, és úgy gondoltam, ezt nekem is látnom kell. Ahogy telt az idő, egyre komolyabban vettem a kerékpározást, négy éve pedig az egyik legnagyobb közösségi portálon megalapítottam az oldalam, ahol rendszeresen posztolom a sztorikat, a velem történteket – mesélt a kezdetekről. Lajos azonban, aki az egyik veszprémi multicégnél mérnökként tevékenykedik, nem elégedett meg annyival, hogy eltekerjen szép helyekre, tavaly szintet lépett, elhatározta, kilép a komfortzónájából, és kemény próbába vágta a fejszéjét. Tizenhat nap alatt feltekert az Alpok összes nagy hágójára, Szlovéniából indulva Ausztrián, Svájcon, Olaszországon át Franciaországig, a Riviéráig bringázott. Ezalatt 48 magaslatot „mászott meg”, többek között a 2802 méter magas, francia szörnyetegnek nevezett Col de la Bonette hágóra is feljutott.

Máskor az egyik legkeményebb kihívás elé a több mint 2500 méter magasan fekvő Timmelsjoch hágó állította, ahol négyfokos hőmérséklet, szakadó eső, nyolcméteres hófalak és embert próbáló körülmények várták a magyar kánikulából indulva.

De szívesen emlékszik az ausztriai panorámaútra, a Grossglockner-hágóra is, amely a legszebb vidék volt, ahol eddig járt, a legjobb útminőséggel, ráadásul itt egy kismacskát is megmentett.

Fotó: Köves Lajos

– Nagyon szeretem az állatokat. Az útjaim során minden lehetőséget megragadok, ha közelről lefotózhatok egy mormotát, megsimogathatok egy hegyi kecskét. A Grossglockner tetejére haladva az út mellett nyávogást hallottam, megálltam, megkerestem a cicát, biztonságba helyeztem a felsőmben, majd letekertem néhány száz métert a legutolsó tanyáig. Ott örömmel befogadták az állatot, én pedig nyugodtan folytattam az utam – idézte fel.

Lajos teljes áhítattal beszélt a természet nagyságáról és gyönyörűségéről. Szinte sosem hallgat zenét, rádiót az útjai során, azt vallja, élvezni kell a természet hangjait, a madárcsicsergést, a fák suhogását, a szellő cirógatását. A sportember igen aktív a közösségi médiában, több ezres követőtábora nap nap után értesülhet túráiról, meglátásairól, fotókkal, videókkal tudósít.

– Bármilyen hihetetlen, de több nagy cég is felfigyelt rám, és megkerestek, hogy szívesen adnának néhány kerékpárt, fejvédőt, egyéb felszerelést. Óriási a kereslet a sportoló influencerek iránt, akik minőségi, értékes tartalmat kínálnak. Nagyon sokat köszönhetek ezeknek a szerződéseknek, nemcsak a csúcsminőségű felszerelésemet, hanem azt is, hogy profi körülmények között készülhetek, szakértők által kidolgozott, személyre szabott edzéstervvel – magyarázta.

A hétközi két – két és fél órás bringázás mellett hétvégén hosszabb, 200–400 kilométeres túrákkal edzi magát, s a törzsizomzat erősítésére, illetve az állóképességének fejlesztésére is különösen odafigyel. Nem csoda, ha meghívást kapott Európa egyik legkeményebb kerékpáros kihívására, arra a transzkontinentális viadalra, ahol tizenhat nap alatt kell eljutni a bulgáriai Burgaszból rajtolva a francia Brestig. Ez a táv 4000 kilométert ölel fel.

A résztvevőknek külső segítség nélkül, önállóan kell leküzdeniük a több ezer kilométert saját maguk által meghatározott útvonalon, de a négy ellenőrző pontot érintve. A verseny július 27-én rajtol.

Fotó: Köves Lajos

– Egyedüli magyarként veszek részt ezen a megméretésen. Bevallom, szeretnék a mezőny első felében végezni. Azt se bánnám, ha valamivel hamarabb érnék célba, mint a tizenhatodik napon rendezendő záró parti. Remélem, tovább tudom motiválni az embereket az irányba, hogy merjenek kilépni a komfortzónájukból, csináljanak valami számukra különlegeset, újat. A közösségépítés számomra erről is szól. Az én történetem is azt bizonyítja, bármi lehetséges, ha igazán akarjuk. Akár eltekerni oda, ahol a Tour de France mezőnye is halad – vélekedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában