Megműtötték az Arsenal támadóját

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Hangolódjunk az őszre – káros szokásoktól mentesen
program a hétvégére Kovács Erika
Reformkori hangulat várja a vendégeket Balatonfüreden
álláskeresés / 1 perce
Már több embernek van munkája, mint év elején
A júniusi mélyponthoz képest 53 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma szeptemberre.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOBOS ZSUZSANNA 65 éves korában, hosszan tartó betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének. Utolsó útjára kísérjük 2020. szeptember 28-án, hétfőn 13 órakor Balatonfüreden a református temetőben. Gyászoló szerettei
" Az Édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRANTAL JÓZSEFNÉ szül. Balta Zsuzsa 74 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. október 1-én, csütörtökön 15 órakor kezdődő gyászmisét követően lesz a salföldi temetőben. Tőle 1 szál virággal búcsúzzunk. Egyben köszönetet mondunk a Veszprém, Ajka, Farkasgyepű, Sümeg, Tapolca kórházak dolgozójainak valamint Dr. Németh Csaba és Dr. Vizeli József háziorvosainak áldozatos munkájukért. Gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik REGENYE GYULA temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban bármely módon osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIRÁLY VENDELNÉ 87 éves korában elment közülünk. Utolsó útjára jövő hét szerdán (szeptember 30-án) 15 órakor kísérjük a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Drága Családom és Barátaim! Ezúton szeretnék még egyszer, utoljára Hozzátok szólni. Elérkezett a búcsúzás ideje... 2020. szeptember 19-én örökre lehunytam szemeim, megnyugvással szívemben. Kérlek Benneteket, hogy őrizzétek meg emlékem és a veszprémi Vámosi úti temetőben 2020. szeptember 28-án 13 órakor tartandó szertartáson egy szál virággal búcsúzzatok. Németh Zoltánné (szül.: Molnár Piroska, 1944, Adorjánháza)
Emlékünkben örökké élsz. BRÜCKNER PÉTER halálának 14. évfordulóján. Szeretteid
„Az ember jelenléte véges, Isten jelenléte szüntelen, végtelen.” Józsué könyve 1. rész 1-2. 9. vers A gyászoló család megrendülten tudatja, hogy MADARÁSZ MARGIT 2020. szeptember 20-án életének 79. évében megpihent. Kívánságának megfelelően szűk családi körben búcsúzunk tőle. Hamvait Lovason helyezzük örök nyugalomra a református egyház szertartása szerint. „Egy reggelen nem ébredsz fel többé, de a madarak énekelnek, mint ahogy tegnap is tették. Semmi sem változtatja meg ezt az új napot - csak te mentél el. Immár szabad vagy és könnyek kívánnak neked boldogságot.” Johann Wolfgang Goethe Madarász Lajos, 8228 Lovas, Petőfi S. u. 2/b.
„Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani...” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BANGÁR KÁROLY életének 74. évében türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Kérésére szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STRAUB LÁSZLÓNÉ szül.: Schleider Magdolna 68 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 28-án, hétfőn 11 órakor lesz a veszprémi Dózsavárosi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ szül. Bert Ilona 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án 15 órakor lesz a Dobai temetőben. Előtte gyászmise 14 órakor. Gyászoló család
" Az élet vándorbotját letettem, nem fáj többé a földi gyötrelem. Most hozzám hajolt az örök szeretet, és magához vette fáradt lelkemet. Akik szerettek és emlékeztek rám, mondjatok el értem egy imát. Emlékem itt hagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ADRIÁN PÉTERNÉ szül. Szabadics Ilona volt tapolcai lakos életének 77. évében csendesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2020. szeptember 24-én, csütörtökön 15.30-kor lesz a hegyesdi temetőben. Előtte 15 órakor gyászmise a hegyesdi templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkisérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családjuk
"A szeretet soha el nem fogy." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó anya, nagymama, feleség, testvér, és szerettünk DOBROTKA SÁNDORNÉ szül. Kovács Klára életének 74. évében itt hagyott bennünket. Temetése 2020.09.25-én, pénteken 15 órakor lesz Balatonfüred Református temetőjében. A gyászoló család
" Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében" Fájó szívvel tudatjuk mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy FERCSÁK JÓZSEF Drv volg dolgozója 60 éves korában türelemmel viselt hosszant tartó betegségben elhunyt. Temetése 2020. szeptemben 25-én, pénteken 15 órakor lesz a nyirádi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GURDÁK JÓZSEF sáskai lakos 49 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. szeptemben 30-án, szerdán 14.30-kor kezdődő gyászmise után 15 órakor lesz a sáskai temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH JENŐ 60 éves korában elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése 2020. szeptember 24-én 13 órakor lesz a nagypiriti temetőben. Gyászoló testvére
Megtörten, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem FELSŐBÁNYAI GYÖRGY drága szíve hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 76 éves korában 2020. szeptember 9-én megpihent. Utolsó útjára szűk családi körben kísértük el, édes szülei mellé helyeztük örök nyugalomra a pápai Kálvária temetőben. Gyászoló szerettei
„Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek…” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JÁNOSI ISTVÁN életének 66. évében elhunyt. Temetése szeptember 25-én, pénteken 15 órakor lesz a Noszlopi temetőben. Szerető családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOFSTETTER TIBORNÉ szül. Steinitz Katalin 89. évében örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 15 órakor szűk családi körben lesz a veszprémi Vámosi úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy MÁTYÁS JÓZSEF életének 95. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 25-én a Margit templomban 15 órakor szentmise keretében lesz. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POHL JÓZSEF 88 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 24-én, csütörtökön 16 órakor lesz a felsőörsi katolikus temetőben. A gyászoló család
babák / 16 perce
Gólyahír: velük gyarapodott Veszprém megye az elmúlt napokban
Így alakul a védekezés / 16 perce
Kövesse nálunk élőben az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóját!
Szőlőszemezgető / 16 perce
Gyerekeknek szóló vallási kiadványt adott ki a pápai múzeum
Laskovics Márió
egyikük súlyosan megsérült / 16 perce
Frontálisan ütközött két biciklis egy veszprémi aluljárónál
Rendezvényekkel a közösségi erőért / 17 perce
Igyekeznek összehozni a régi és új lakosokat Nórápon
Laskovics Márió
Három táv közül választhattak a felnőttek / 17 perce
Jótékonysági ügy érdekében is futottak Döbröntén
Haraszti Gábor