Sport

2013.12.17. 12:40

Nyolc csapat teremfocija

Zirc - A Reguly iskola tornatermében rendezték meg a hagyományos öregfiúk teremlabdarúgó tornát, melyre az idén nyolc alakulat nevezett.

Novothny Ottó

A résztvevők (35 esztendő volt az alsó korhatár) két négyes csoportban vágtak neki a küzdelemnek, majd a legjobb két-két társulat ismét körmérkőzéses rendszerben döntötte el a helyezések sorsát. Az érdeklődők élvezték a látottakat, hiszen a koros játékosok nagyszerű iramban teljesítettek.

A Csöngetők kispályás focicsapata megvédte címét a zirci tornán, idén is első helyen zártak. Fotó: Archív

A döntőbe a címvédő Csöngető, a Vállalkozók, valamint a zirciek egyes és kettes számú csapata került be. Érdekesség, hogy a csöngető és a Zirc II fej-fej mellett haladt (itt ikszeltek, de a csoportkörben a veszprémiek diadalmaskodtak 2:0 arányban). Végül egyetlen gól döntött, mégpedig az, hogy a Vállalkozók eggyel kevesebbszer vették be a csöngető hálóját, mint a bakonyiakét.

A torna gólkirálya Muladi József (Zirc I.) lett, aki hatszor volt eredményes. A legjobb játékosnak a szakemberek Szöllősi Mihályt, kapusának Handák Attilát (mindketten Vállalkozók) választották.

Végeredmény: 1. Csöngetők Veszprém, 2. Zirc II., 3. Vállalkozók, 4. Zirc I.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!