Vívó EB

2019.06.18. 14:47

Nyolcaddöntőbe jutott Andrásfi Tibor

A főtáblán két szoros asszót megnyerve bejutott a legjobb 16 közé a vívók düsseldorfi Európa-bajnokságán.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A magyarok közül elsőként Rédli András lépett pástra a legjobb 64 között – tudósított Gyuricza Róbert, az MTI munkatársa. – A 2104-es év egyéni Európa-bajnoka sokáig kézben tartotta Grigori Beskin elleni asszóját, 3-3 után türelmes vívással 6-3-ra elhúzott, majd később is volt még háromtusos előnye, ami azonban a végéhez közeledve apránként elfogyott.

A magyar vívó szokásához híven időnként kommentálta az akciókat, egyúttal magát is biztatva, mi a helyes taktika, végül az izraeli párbajtőrözőnek mégis sikerült egyenlítenie. Az idő lejárt, következett a hosszabbítás, Rédlié volt a kedvezmény.

Beskin támadott, kétszer együttes találat esett, és már csak két másodperc volt hátra a ráadásból, amikor az izraeli egylámpás találatot vitt be. Rédli nagyon csalódottan vette tudomásul, hogy kiesett, majd később tömören úgy összegzett, ilyen a párbajtőrvívás, majd még hozzátette, azért az ellenfelének is meg kellett néznie a végén, hogy melyikük adta a tust.

Ezután ottmaradt a pást végén, mert a következő asszóban Siklósi Gergely ugyanott a hazai közönség által buzdított Lukas Bellmann-nal mérkőzött. Jó darabig a németnél volt az előny, de aztán a magyar vívó türelmes előkészítések után tiszta támadásokkal fordított és két tussal győzött.

További két magyar érdekeltségű párharc is zajlott párhuzamosan. Andrásfi Tibor a spanyol Angel Fabregat ellen hátrányba került, majd szépen feljött, a végén pedig hosszabbításra került sor, amelyben ő volt pontosabb. Koch Máté viszont kikapott, az esélyesebb orosz Szergej Bida fordított ellene.

A 19 éves Andrásfi a következő fordulóban a csapatban tavaly világbajnok Max Heinzerrel vívott. Asszója az előzőhöz hasonlóan szorosan alakult, 0-3-ról felzárkózott, és az első szünetre már ő vezetett 5-4-re. A folytatásban – akárcsak addig – mindkét fél türelmesen, a lehetőséget keresve vívott, de a középső szakaszban a magyar párbajtőröző volt pontosabb, kétszer is ellépett három tussal, az újabb szünetig azonban a különbség egyre csökkent.

A végéig pedig ez is elfogyott, így hosszabbítás következett, melyben 21 másodperc elteltével egy összeakaszkodásnál Andrásfi egyik szúrása volt határozottabb.

Andrásfi Tibor győzött a svájci Max Heinzer ellen a vívó-Európa-bajnokság versenyében
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az övével egy időben vívott Siklósi az aktuális világ- és Európa-bajnok Yannick Borellel. Az esélyeknek megfelelően végig a francia vezetett, de a bátran akciózó magyar sokáig jól tartotta magát, végül öt tussal kapott ki.

Forrás: MTI

Borítókép: Andrásfi Tibor (j) és a svájci Max Heinzer a vívó-Európa-bajnokság férfi párbajtőr versenyében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában