Sport

2015.04.28. 13:09

Rekord volt a nevezőszám és Pásztor teljesítménye is a VEDAC évadnyitó versenyén

Veszprém - Három számban, közel kétszázötven versenyző tette próbára tudását a VEDAC Dobóakadémia évadnyitó versenyén, ahol az egyik legjobb eredményt a házigazdák sportolója, Pásztor Bence érte el.

B. Virág Rita

Rekordszámú nevezés érkezett az évadnyitóra (242 fő), ahol kalapács ,- és diszkoszvetésben, valamint súlylökésben hirdettek eredményt. A szervezők gyermek, újonc, serdülő, ifi, junior és felnőtt korosztályok számára biztosítottak versenyzési lehetőséget. Szabóné Harlai Katalin főszervező Páli Viktorral közösen alaposan előkészültek, így zökkenő mentesen sikerült lebonyolítani minden számot, a nagy létszám dacára nem volt csúszás.

Itt volt, de sajnos sérülés miatt nem tudott rajthoz állni London kalapácsvető olimpiai bajnoka, Pars Krisztián. Mint kiderült, a közelítő izma húzódott meg, s orvosa tanácsára nem vállalta a kockázatot. Ugyancsak maródi a háromszoros veszprémi olimpikon, Orbán Éva, aki ujjsérülés miatt hagyta ki a viadalt.

Dobókörbe állt ellenben Pásztor Bence, a VEDAC Dobóakadémia egyik legnagyobb tehetsége, aki a felnőttek között indult el. Zentai Tibor tanítványa ugyan harmadik helyen végzett, ám új egyéni rekorddal 73.52 méterrel. Ez az eredmény önmagáért beszél, az utánpótlás Európa-bajnokságon Bencét máris az esélyesek között emlegetik.

Pásztor Bence új egyéni rekorddal kezdte az évadot. A szakemberek szerint képes lehet megdobni a 76 méteres vébé szintet is
Fotó: Zwicker Tamás

Németh Attila, a VEDAC ügyvezetője elmondta, a szakemberek egyöntetű véleménye alapján Bence képes lehet még a nyár elején megdobni a felnőtt világbajnoki kvalifikációt jelentő 76 métert is. Ez 2.5 méteres javulást jelentene, ám a fiatal sportoló képes ilyen ütemben fejlődni.

Ugyanitt negyedik lett a szintén rendkívül motivált és tehetséges Hudi Ákos is, aki 71.30 méterig jutott.

A nőknél Fertig Fruzsina szerzett bronzérmet, bár 64.24 méteres teljesítményével nem volt maradéktalanul elégedett.

A Dobóakadémia megalakulása óta szépen nő a versenyzői létszám. Mind több fiatal választja a dobóatlétikát, akik közül többen is ígéretes tehetségek. Több jó eredményt értek el az idénynyitón is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!