Sport

2015.01.07. 15:50

Petre Cozma kézilabda iskolát alapítana fia emlékére

Petre Cozma hiába nyert közel kétszáz milliós kártérítést, soha nem fog belőle kapni egy vasat se, pedig nem magának kell az a pénz, kézilabda iskolát alapítana a fia emlékére – nyilatkozta lapunknak Kálomista Gábor, az MKB-MVM Veszprém csapatának társelnöke.

B. Virág Rita

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Petre Cozma, a hat évvel ezelőtt meggyilkolt kézilabdás, Marian Cozma édesapja, elkeseredetten nyilatkozott arról, hogy végső elkeseredésében felgyújtja magát a magyar konzulátus előtt, mert hosszú ideje vár a neki megítélt jogos kártérítésre, ám eddig egy fillért sem kapott.

Petre Cozma nyilatkozata sokakat megindított – az édesapa arról beszélt, a mai napig nem tudta feldolgozni fia halálát és a szilveszter éjszakáját is kint töltötte a temetőben a sírjánál. Az is kiderült, az elmúlt időszakban igen megromlott az egészségi állapota, ráadásul meglehetősen nehéz anyagi körülmények között él, a család szinte nyomorog.

– Vérlázító, hogy egyesek hat évvel a gyilkosság után is hasznot akarnak húzni Marian halálából. Nagyon sajnálom, hogy telebeszélték Petre Cozma fejét, hiszen aki a hazai jogi viszonyokkal tisztában van, az láthatta, egy fillért sem fog kapni, hiába nyerte meg a polgári pert. Petre Cozma egyszerű, tisztességes ember, akit csőbe húztak – nyilatkozta Kálomista Gábor, az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabda együttes társelnöke, aki magánvéleményét szívesen megosztotta lapunkkal.

A 2008. februárjában meggyilkolt Marian Cozma nevét viselné az iskola, amit alapítana az apa (Fotó: Archív)

Petre Cozmának tavaly ősszel rekordösszegű kártérítést ítélt meg a bíróság: 211 millió forint megfizetésére kötelezték a gyilkosság végrehajtóit. Azonban a mai napig egy vasat sem kaptak Cozmáék. Felmerül a kérdés, vajon Petre Cozma fájdalmát enyhítené-e ez az óriási összeg, amire Kálomista Gábor a következőképp reagált:

– Senki ne higgye, hogy Petre Cozma magának akarja azt a pénzt. Kézilabdás iskolát szeretne nyitni, ami a fia nevét őrizné. Néhány éve egy alapítványt is létrehozott, úgy tudom, annak is segítene anyagilag.A veszprémi klubvezető sajnálattal mondta, hogy az egyesület nem tud ebbe az ügybe beleavatkozni, hiszen ez nem is lehet a tiszte. Azt viszont megjegyezte, a csapat a mai napig őrzi az egykori társ emlékét, az öltözőben ott áll Marian Cozma szekrénye, a mezszámát, a nyolcast többé senki sem viselheti a pályán és a szobra előtt rendszeresen gyertyát gyújtanak.

– Aggódom Petre Cozmáért. Nagyon rendes embert ismerhettem meg személyében. Sajnos egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy véghez vigye tervét a magyar konzulátus előtt. Azt gondolom, nagyon sokkal tartozunk neki, hiszen hat évvel ezelőtt ő volt az, aki mindenkit megbékélésre biztatott. Szomorú, azonban azóta se tudta feldolgozni fia halálát, s ezért nagy szüksége lenne a segítségre – fogalmazott Kálomista Gábor.

(archív fotó)

Remport Csaba, a Veszprémi Kézilabda Fan Club (VKFC) elnöke is megszólalt az ügyben. Ő volt az, aki a gyilkosság után szorgalmazta a Marian Cozma szobor felállítását az aréna előtt. Emlékmenetet, gyűjtést is szervezett már a család megsegítésére.

– Személy szerint nekem nagyon fontos Marian emléke. Sajnos, hiába ítélt meg a bíróság kártérítést, ebből soha nem lát pénzt a család. Úgy gondolom, Petre Cozma csak elkeseredésében nyilatkozta, hogy meggyújtja magát. Ő és a család teljesen másképp éli meg ezt a helyzetet, mint egy kívülálló: nem elég a gyász, a magyar igazságszolgáltatás is tehetetlen. Nem látja a kiutat – fogalmazott Remport.

 

Schmuck Andor: jajkiáltást hallottunk

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja úgy döntött, hogy Karancsi Tibor veszprémi képviselőjelölt januári kampánynyitójára szánt forrásokat átadja az édesapa számára, ezzel is jelezve, hogy a szociáldemokraták számára a hitelesség és a szolidaritás olyan érték, amely felülírja a napi politikai kampány érdekeit – juttatta el lapunkhoz hírt a párt. Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke a Naplónak elmondta, jajkiáltást hallottak, ezért azonnal reagáltak. – Ez a fajta támogatás nem áll tőlünk távol. Korábban egy újpesti családot segítettünk meg. Most a televízióban hallottunk Petre Cozma sanyarú sorsáról és úgy döntöttünk, a kampányra szánt pénzt egy alapítványon keresztül eljuttatjuk hozzá. Tarthatnánk persze zenés, táncos összejövetelt, vagy nyomtathatnánk ötezer szórólapot, de akkor nem lennénk hitelesek. A politikus hozzátette, reméli, más pártok és közemberek is csatlakoznak hozzájuk és segítenek a Cozma családnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!