magyar kupa

2019.02.20. 12:20

Remek hangulatban, komoly csatát vívott ellenfelével az FC Ajka

Dicsérettel illeti az ajkai futballcsapatot Herczeg András, a Debreceni VSC edzője a két együttes keddi Magyar Kupa-mérkőzését követően.

Horváth Gábor

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ahogyan arról már beszámoltunk: kedden este kiváló csatát vívott az NB I-es Debrecennel a harmadosztályban szereplő FC Ajka a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán. A hazaiak kétszer is egyenlítettek, de összességben pechesek voltak, mert hiába dolgoztak ki több lehetőséget, a hosszabbításban kicsikarta a győzelmet (2-3) a vendéggárda.

Mindenképpen érdemes újra megemlíteni, hogy az összecsapást több mint háromezer néző előtt játszották, s ilyen szurkolói tömegre az 1980-as évek óta nem volt példa a város stadionjában.

A főszereplők is kiemelték a fantasztikus hangulatot. Schindler Szabolcs, az FC Ajka szakvezetője a mérkőzés után elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy ilyen sok ember szorított értük. – Sajnálom, hogy kikaptunk, ugyanakkor büszkének is kell lennem, mert megmutattuk, mit tudunk. Mi két osztállyal lejjebb szereplünk vetélytársunknál, ennek ellenére igyekeztünk a saját játékunkat játszani, és sikerült is sok mindent megvalósítanunk a tervekből. Győzelemre játszottunk, sajnos védelmi hibáinkat kegyetlenül kihasználta a Debrecen – fogalmazott.

Herczeg András, a DVSC mestere dicsérte a hazaiakat, elmondta: kiváló volt a hangulat, és az FC Ajka komoly csatára késztette övéit. A mester a második félidei játékkal már elégedettebb volt. A párharc visszavágóját jövő kedden rendezik Debrecenben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában