Felvették a futócipőt

2018.09.26. 19:13

Rengetegen teljesítették az ajkai megmérettetést

A Sportváros Nonprofit Kft. és a Tovafutók SE szervezésében a Mobilitási Héthez kapcsolódóan óriási részvétel mellett tartották meg idén a 36. Ajka Rajtja elnevezésű futóversenyt a napokban.

Borsos Renáta

A gyermekek körében is kedvelt a hagyományos verseny Fotó: Györkös József

Jeles eseményként bizonyított idén is az Ajka Rajtja verseny, melyen 565-en indultak.

A sporteseményen a kicsiktől a felnőtt és idősebb korosztályig hét korcsoportban indultak, és öt kijelölt távon mérték össze gyorsaságukat a futók. Az útvonalakról a helyszínen elhelyezett térképekről tudtak tájékozódni, a verseny alatt pedig az előre elhelyezett szalagokat követve tudtak a célhoz érni.

A nagy népszerűségnek örvendő eseményt Geri Gyula, a Sportváros Nonprofit Kft. ügyvezetője nyitotta meg.

A Forma Fitt SE tagjai a lelkes futóknak közös bemelegítést tartottak.

A versenyben dobogós helyen végzetteknek Utassy Ist­ván, az önkormányzat Mű­velődési-, Oktatási- és Sportbizottságának elnöke és Mayer Tamás, a Tovafutók SE elnökségi tagja adták át az érmeket, okleveleket és egyedi pólókat.

Mohos Milán sportszervező lapunknak kiemelte a rendőrök, polgárőrök és rendészetvédelmi hallgatók útlezárás során nyújtott segítségadását. A versenyben elsőtől a hetedik korcsoportig a helyezettek nevei az alábbiakban olvashatóak.

A gyermekek körében is kedvelt a hagyományos verseny Fotó: Györkös József

Eredmények, a fiúk/férfiak mezőnyében: Hubai Santiago, Hubai Gabriel, Varga Patrik, Iróczki Ambrus, Szücs Marcell, Major Dániel, Fischl Simon, Kozáni Kevin, Peidl Gergő, Palkovics Tamás, Pákai Dániel, Szabó Barna, Kováts György, Rostás Dániel, Konrád Dávid, Országi Zsolt, Kőrösi Kornél, Járfás Gyula, míg végül Ládi János, Topor Lajos.

A lányoknál/nőknél: Bar­tha Csenge, Samu Barbara, Illés Viktória, Mayer Luca, Szalai Nóra, Némedi-Varga Anna, Reicher Dorka, Országi Zsófia, Poscher Panna, Róth Olimpia, Országi Anna Petra, Némedi–Varga Blanka, Hubai Tímea, Országi Sára, Szalai Pálma, Feketéné Csékei Ildikó, Kósa Szilvia, és Iróczkiné Csóti Olga.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában