Sport

2016.07.12. 13:58

Riói olimpia - Egyelőre várólistán Orbán Éva és Pásztor Bence

Veszprém - Egyelőre sem Orbán Éva, sem Pásztor Bence kalapácsvető nem indulhat a riói olimpián, várólistások a világranglistán elfoglalt helyezésük alapján.

B. Virág Rita

Nagyjából egy hét alatt eldől, hogy a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) kalapácsvetői részt vehetnek-e a nyári ötkarikás játékokon.Akad egy internetes oldal, ahol naprakészen követhetjük, hogy állnak atlétáink a kvalifikációval. A kalapácsvetőknél azok indulhatnak, akik elérik a megadott szintet. Ha nincs 32 olyan atléta, aki ezt teljesíteni tudja, akkor feltöltik a mezőnyt a világranglistán elfoglalt helyezések alapján.


Az orosz atléták kizárása után Orbán Éva a 70.81 méteres eredményével a 34. a világranglistán, vagyis akkor utazhat Rióba, ha legalább ketten még le-, vagy visszamondják a szereplést. A szint egyébként 71 méter volt.


Pásztor Bence 75.74 métert dobott még tavaly és ezzel az eredménnyel most a 36. helyen áll. Az olimpiai címvédő Pars Krisztián 79.91 méterrel harmadik a sorban, így ő biztos résztvevő, feltéve, ha sérüléséből felépül. Ha netán visszalépne, akkor elvileg Bence is megkaphatná a helyét, erre azonban ne is gondoljunk, hiszen a szám egyik favoritja a szombathelyi Pars. Pásztor Bencének így négy visszalépésre kell várnia.Az olimpiai bizottság folyamatosan küldi ki a nevezésekről szóló visszaigazolást, egyelőre a nőknél nyolc, a férfiaknál három jelentkezést fogadtak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!