Sport

2017.04.10. 13:15

A Vardar Szkopje megérdemelt sikert aratott a fináléban

Breszt - A 26:21-re végződő, vasárnap esti Vardar–Telekom Veszprém-meccs ugyan nem hozta meg a várva várt, zsinórban harmadik SEHA-liga-bajnoki címet, ugyanakkor a csapat nincs elkeseredve.

Leitner Vera

– Jól megérdemelt győzelem volt, a Vardar minden szezonban egyre jobb lesz és egyre közelebb kerül a Bajnokok Ligája Final Fourhoz. Ők most jobbak voltak, de reménykedünk még egy meccsben ellenük a BL Final Fourban Kölnben. Jó úton haladunk, a vereség ellenére is – nyilatkozta Javier Sabaté, a Veszprém edzője.

– Rendkívül kemény meccs volt ez egy nagyon jó Vardar ellen. Természetesen nem lehetünk elégedettek a vereséggel, de azt érzem, van ebben valami jó is, mert ez majd visszahúz minket egy kicsit a földre – mondta el Dragan Gajic, aki úgy véli, a vasárnapi fiaskó rávilágít, miben kell a bakonyiaknak még jobbá válniuk, s ez segít majd, hogy rákészüljenek a Bajnokok Ligája végső meccseire.

– A Vardar megérdemelte a győzelmet, sokkal jobbak voltak, mint mi. Ha egy döntőben összesen 21 gólt lősz, akkor nem nyerhetsz; gyengék voltunk támadásban. Most meg kell erősödnünk csapatként, mivel fontos hétvégék állnak előttünk. Nagyon remélem, hogy találkozunk még Kölnben – tette hozzá a Telekom Veszprém jobbszélsője. – Nehéz dolog egy döntőt elveszíteni, de be kell látnunk, hogy a Vardar jobb volt ma, és talán az egész

SEHA-ligában – mondta el Momir Ilic, a Veszprém balátlövője. Sikerült az utolsó 10-15 percig mellettük maradnunk, amikor is néhány hibánkat követően lőttek pár könnyű gólt. Ez mindent eldöntött.

A Vardar Szkopje végig vezetve, 26:21-re győzedelmeskedett, így harmadszor lett SEHA-első Fotó: SEHA-GAZPROM LEAGUE

Raúl Gonzales, a Vardar Szkopje vezetőedzője arról beszélt, hogy csapata végig száz százalékon teljesített.

– Nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni a SEHA-ligát. Szeretnénk kiélvezni ezt a pillanatot, mivel nagyon fontos volt nekünk ez a győzelem. Gratulálok a Veszprémnek is és Javier Sabaténak, aki szerintem az egyik legjobb edző a világon.

A finálé után azonban külön örömként említhető, hogy a SEHA-liga négyes döntőjének legjobb játékosaiként a Telekom Veszprém csapatából Mirko Alilovic kapus és Andreas Nilsson beálló kapott díjat, Nagy László pedig legjobb védőjátékosként került be az All Starok közé.

A Veszprém legközelebb a hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében érdekelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!