Sport

2013.02.09. 19:12

Sima vereséget szenvedett a Lombard Pápa

Háromgólos zakóba futott bele a Lombard Pápa élvonalbeli labdarúgócsapata szombaton délután a szintén NB I-es Budapest Honvéd elleni felkészülési mérkőzésen a fővárosban.

Napló sport

Zsivóczky Gyula, a pápaiak vezetőedzője a Nacsa – Michal, Balogh B., Rodenbücher, Présinger – Tóth G., Maróti – Quintero, Németh M., Arsic – Beliczky összetételű csapatot küldte pályára a télen jól erősítő kispestiek ellen.

Érdekesség, hogy a Lombard keretében ezúttal már helyet kapott az elmúlt héten fegyelmi okok miatt a második számú csapathoz száműzött Seye. A jó képességű, de problémás futballista csereként be is szállt a mérkőzésbe, mint ahogy játéklehetőséget kapott még az összecsapáson Csepregi, Grőber, Jasarevic, Király és Markek.

A bakonyaljaiak tehát nem a legerősebb összeállításukban vették fel a küzdelmet a fővárosi piros-feketékkel, a tabella 5. helyén telelő hazaiak ezért nem meglepő módon szinte az egész találkozón dominálták. A 18. percben az egykori Juventus-csatár, Lanzafame végzett el szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, a beívelés pedig Tóth Gábor testén irányt változtatva jutott a pápai kapuba, 1-0. Nem sokkal az első félidő lefújása előtt büntetőt rúghatott a házigazda csapat, azonban Diaby tizenegyesét a fiatal Nacsa hárította.

Az 57. perben újabb tizenegyest kapott a Honvéd, és Ivancsicsnak már nem remegett meg a lába, 2-0. A végeredményt Zivanovic állította be a 87. minutumban, miután közelről a hálóba passzolt egy centerezést, 3-0.

Az alaposan megfiatalított pápai csapat nem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát a találkozón. A 3-0-s vereséget a Lombard-fiúk szerdán hazai pályán feledtethetik: 13 órától a felkészülés jegyében a Szigetszentmiklóssal mérkőznek a sárga feketék a Perutz Stadionban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!