2020. 04. 23. 06:30 | [email protected]

„Aki nem tudja kezelni azt a pillanatot, amint Garri Kaszparov az asztal túloldaláról kezet nyújt a parti előtt, az már el is van veszve” – évekkel ezelőtt Lékó Péter így jellemezte a korábbi sakkvilágbajnok elleni partikat. Helyesebben azok felvezetését, úgy általában a lélektani hadviselés szerepét a sakkban. Nem tudta pontosan elmagyarázni Kaszparov testbeszédének a mibenlétét, fogadjuk el, mint általában a zseniké, az ő észlelése is érzékenyebb az átlagemberénél.

Még régebben több sakkozó arra panaszkodott, Mihail Tal hipnotizálja őket, ezért maradnak alul vele szemben, Benkő Pál ezt kivédendő még napszemüveget is húzott a „rigai varázsló” elleni partira – de persze így is vereséget szenvedett. A terem megvilágításától, a közvetítő kamerák helyzetétől (Fischer–Szpasszkij világbajnoki páros meccs), a szemüvegen tükröződő képeken át egészen a joghurt színéig (Karpov–Korcsnoj-mérkőzés) megannyi „tényező” befolyásolhatta a sakkjátszmákat, még akkor is, ha mindez csupán a képzelet birodalma, hiszen voltaképpen a sakk nem más, mint színtiszta szellemi energia.

Mostantól, de legalábbis ezekben a hetekben ilyen esetek nem fordulhatnak elő, cserébe a királyi játék rég nem látott reneszánszát éli. A világbajnokjelöltek tornáját ugyan lefújták félidőben, de az online térben – a nézők kizárása nélkül! – továbbra is zajlik a játék. A norvég világbajnok, Magnus Carlsen szervezte tornáról még az is értesült, aki nem érdeklődik a sakk iránt, május 5. és 10. között pedig megrendezik a Nemzetek Kupáját hat csapat részvételével. Az elnevezés ugyan kicsit pontatlan, hiszen a világ négy vezető sakkhatalma (Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, India – bizony változik a világ, Magyarország már csak a nyolcadik a rangsorban) mellett Európa válogatottja és a „világ maradék részének” csapata alkotja a mezőnyt. Nem csak az asztal mellett találunk hírességeket, hiszen az orosz együttest például Vlagyimir Kramnyik, az európait pedig Garri Kaszparov vezeti majd csapatkapitányként.

Mágikus kézfogás kizárva, mindenki olyan élességű laptopot vagy egyéb kivetítőt használ, amilyent akar, még a légy zümmögését is ki lehet zárni, a játékosoknak csak arról kell gondoskodniuk, hogy be legyenek kamerázva, ne lehessen csalni. A körülmények tehát vegytiszták és igazságosak.

Évtizedeken át tovább élő anekdotákkal ugyan szegényebbek leszünk, cserébe a sakk

az egyetlen sportág, amely a járvány alatti helyzetből nemhogy hátrányt szenved, de tőkét kovácsol.

Nincs sakkvakság.

Hozzászólások