Sport

2015.03.26. 13:10

Ovifoci: a játék igazi öröme

Megyénkben az országban az elsők között kezdődött el az úgynevezett ovifoci. Rugovics Vendel és Kelemen Miklós a nyakába vette Veszprémet és a környékbeli településeket, kitartó úttörőmunkájuk aztán meg is hozta a gyümölcsét.

Horváth Gábor

Nem gondoltam volna, hogy valaha gyerekekkel foglalkozom majd, aztán úgy alakult, hogy tíz éven át én vezettem az ovifocit. Ott voltunk Veszprém összes óvodájában és a környékbeli településeseken is. Az országban az elsők között, 2000-ben vágtunk bele. Jártuk az intézményeket, minden héten tartottunk gyakorlásokat közel egy tucat intézményben. Büszkék vagyunk rá, hogy ez még most is tart nyilatkozta a Naplónak Kelemen Miklós. A volt NB I-es futballista egykori veszprémi csapattársával, Rugovics Vendellel együtt kezdett utánpótlásnevelésbe. Ez még a Bozsik-program meghírdetése előtt történt.

Mint említettük, a gyors (és szakszerű) lépésnek meg is lett az eredménye, a 2004-ben alakult Veszprém FC Utánpótlás Sport Egyesületnek soha nem voltak létszámproblémái, ráadásul (a teljesség igénye nélkül) olyan hivatásos labdarúgókat nevelt ki, mint a Szombathelyi Haladásban profiskodó Iszlai Bence, a Győri ETO válogatott hátvédje Lang Ádám, vagy az Olaszországban légióskodó Novothny Soma.

Kelemen Miklós nagyvázsonyi származású, így amikor néhány évvel ezelőtt felkérték arra, hogy foglalkozzon a vázsonyi gyerekekkel is, természetesen nem mondhatott nemet.

Kelemen Miklós (balra) és segítője, Burcsik Martin a Kinizsi Pál Általános Iskola tornatermében tartott edzést a nagyvázsonyi gyerekeknek. A játék, a mozgás, a közösségépítés a fő cél Fotó: Penovác Károly

Kötelességemnek éreztem elvállalni a feladatot. Akadt olyan gyerek, akit elhívtam Veszprémbe, de ez nem elsősorban a magasabb szintű futballról szól. A falusi foci lényege az, hogy alakuljon ki egy jó kis összetartó, helyi közösség. Régen is ez volt. Köszönet a szülőknek a segítségért, példamutató munkát végeznek. Vázsonyban 15-en kezdtük, most pedig már közel 40 fiatal van. A tapasztalat az, hogy aki kisgyermek korában elkezdi a játékot, az meg is marad a futballnak. Nagyon kicsi a lemorzsolódás fogalmazott az utánpótlás szakember, aki a képzéssel kapcsolatban elárulta: a lényeg az, hogy mindent játékosan kell megmutatni, megtanítani a gyerekeknek. A labda, a játék az alapja a gyakorlásoknak, de nagyon fontos éreztetni velük azt, hogy szereted őket, az a legnagyobb boldogságuk. Aki jön, azt befogadjuk. Nem számít, milyen ügyes. Volt olyan gyerek, aki először átesett a labdán, aztán később mégis a jobbak csoportjába került. Az egykori grundokat nem tudjuk helyettesíteni, kevés a mozgás, kevés a pálya, nincs elég idő, a szülők sem mutatnak mindig jó példát. Azért amit tudunk, azt megtesszük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!