Sport

2014.08.12. 12:25

Tereprali - Ismét Pápára érkeznek a sportág legjobbjai

A tereprali Világkupa egyetlen közép-európai futamát (amely egyben a hazai bajnokság idei hetedik versenye) ismét Pápán, illetve a város környékén rendezik meg.

Novothny Ottó

A Hungarian Baja vetélkedőre minden esztendőben ellátogat néhány olyan világklasszis, akivel ritkán találkozhatnak az érdeklődők. Az idén a Dakar-győztes Nasser Al-Attiyah teszteli autóját a rendezvényen, ami persze nála nem jelent lazsálást: hat éve, amikor utoljára elindult a magyar futamon, megnyerte azt. Ráadásul a katari sportoló meglehetősen sokoldalú: korábban raliban is remekül teljesített, de koronglövészetben is volt már bronzérmes olimpián.

Természetesen nem lesz egyedül a futamon, hiszen a gyári Mini- és a Toyota-csapat is startol kiváló pilótákkal, és a hazai versenyzők is okozhatnak kellemes meglepetést a számukra valamelyest ismerős terepen. Érdekesség, hogy autóba ül a Világkupa-győztes Adam Malysz is, igaz, a sportember síugró Világkupán végzett az élen a múltban.

A tereprali Világkupa-futam az idei programban az egyetlen olyan verseny, melyet a közép-európai térségben rendeznek meg (Fotó: archív)

A mezőnyben az autók mellett lesznek kétkerekűek is, a motorosok vetélkedése szintén izgalmasnak ígérkezik, illetve quadokat, sőt kamionokat is láthat a nagyérdemű.

A pápai versenyre augusztus 14-én érkeznek a résztvevők, majd a gépátvételt követően pénteken már a sportcsarnok környéki parkolóban meg lehet tekinteni az autóparkot.

Szombaton aztán négy részben 388 km-es táv vár a kiváló versenyzőkre, hogy este már a díjátadó után már tovább is vonuljanak a tereprali Világkupa és magyar bajnokság szereplői.

A magyar bajnokságban négy forduló után a Fekete Antal–Tóth György kettős vezet a pontversenyben, és sajnos egyelőre csak a nyolcadik helyen áll a Veszprém megyeiek számára ismerős név: a balatonfüredi Fazekas Károly–Simon Péter duó eddig kizárólag a beledi vetélkedőn ért célba, igaz, ott a második helyen.

Ami a Világkupát illeti, ott Vlagyimir Vasziljev folyamatosan bizonyítja kitűnő formáját, az összetett élén várja a pápai eseményeket. Ebben a sorrendben Yazeed Alrajhi, valamint a már említett Nasser Al-Attiyah követi.A Hungarian Baja pápai programja augusztus 15-én 17.20 órakor indul, de előtte már a szervizparkban (sportcsarnok, buszmegálló melletti parkoló területén) minden szereplővel megismerkedhetnek azok, akiket érdekel a tereprali sportág hazai és nemzetközi mezőnyének színe és java.

 

Öt gyorsasági szakasz dönt majd

A Hungarian Baja pápai programja augusztus 15-én startol el először, 17.20 ennek az időpontja. Ezt követi 21.00-kor a hivatalos startceremónia. Másnap 8.00 órakor ismét útra kel a mezőny a második gyorsasági szakaszra (73,5 km). A harmadik speciális száguldás (120,5 km) 9.30-kor kezdődik. Délben a Perutz stadionban szervizelhet a mezőny, majd 14.00 órakor (73,5) és 15.30-kor (120,5) újabb menetet teljesítenek a terepra-li pilóták. A díjátadó ünnepséget a sportcsarnokban rendezik meg 21.00 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!