Teszteltem a hobbifutókat

Futok. Na nem túl komolyan, néha szó szerint vánszorogva, olykor úgy lihegve, mint egy közepesen asztmás szobakutya, de a rendszerességet hosszú ideje fenntartom, s ez utóbbit jelentős sikernek könyvelem el. Vagyunk egy páran, nevezzük hobbifutónak a kategóriát, szerencsére egyre többen, de azért nem lepik el edzőruhás emberek a várost és környéket esténként, tömegekről messze nem beszélhetünk. Így arra gondoltam, miért ne lehetne ezt a viszonylag kis csoportot egy apró jellel közelebb hozni egymáshoz. Na semmi komoly, a buszsofőrök és a motorosok példájának analógiáján egy laza intésre gondoltam az egymás mellett elhaladáskor. Úgy okoskodva, hogy az egyéni „szenvedést" így konvertálnám egy többé-kevésbé közösségi aktusba, erősítve

az együvé tartozást, jelezve a hasonlóan gondolkodást. Tovább mélyítve önfilozófiámat: a rendszeres sportolás ellen szóló minden buta kifogás mellett egy csapásra (intésre) levetkőzhetnénk

a mindennapokban felhalmozódó frusztráltságot és távolságtartást is. Nos, a tapasztalataim eddig elég vegyesek. Akadt olyan - nem is kevés - futó, aki kapásból visszaintett, sőt egy „alany" még mosolygott is, de a legtöbben értetlenül, sőt némileg zavart arckifejezéssel futottak tovább. Valaki szerintem még most is azon gondolkodik, honnan ismer, utólag is elnézést, ha belezavartam a ritmusba. Azért, mondjuk, mérges vagyok, hogy egyszer majdnem fellöktek, így filozofálgasson/integessen az ember, miközben a testi épségére kell figyelnie... Mindegy, lelkesedésem egyelőre töretlen. Nem akarok én ezzel semmilyen nagyszabású dolgot, csak igyekszem kicsit a hétköznapokból kikacsintva, nem a papírformának megfelelően gondolkodni. Hiszen nem erről szól maga a sportolás is?