Sport

2015.06.19. 13:26

Titokban járt edzésre a kétszeres világbajnok

Veszprém - Akik annak idején nézték a televízióban a Linda című filmsorozatot, azok láthatták, hogy a fiatal, törékeny rendőrnő, hogyan veri tönkre a bűnözőket. Aki a stáblistát is elolvasta, ott feltűnt szakértőként Patakfalvi Miklós neve.

Donát Tamás

Ő tehetséges futball kapusból vált a taekwon-do sportág egyik klasszisává, majd szövetségi kapitányává. Aztán az ITF-ből váltott a WTF-re. De erről később majd még lesz szó, hogy ez mit jelent. Ami tény, ennek a szakágnak a jelenlegi elnöke már tizenhét évesen szerepeltette a felnőtt válogatottban Papirovnyik Mónikát. 

- Gyerekként jártam az említett film forgatásán és ott láttam, ahogy Görbe Nóra színésznő miként oldja meg a sportágban szerzett tudását, tapasztalatait - emlékezett a kezdetekre Papirovnyik Mónika. - Veszprémi Linda szerepe nagy hatással volt rám. 

Aztán a "Biztosan ölő sárkány lady" című akció film tovább fokozta a hatást. De a végső elhatározást egy városunkban tartott bemutató adta meg nekem. A helyi klub taekwon-dosai dr. Somlai János vezetésével akkora hatással voltak rám, hogy ott, rögtön eldöntöttem, ezt a sportágat választom.

Hitet, erőt, tartást, önbizalmat, kiegyensúlyozottságot ad a taekwon-do!
Fotó: Zwicker Tamás


- Így indult el a nemzetközi hírnév felé a négy évig balett iskolába járó kislány. 

- Majdnem. Ugyanis volt azért egy bökkenő. A szüleim hallani sem akartak arról, hogy akármelyik küzdő sportban leljem meg az örömömet, a kiteljesedésemet. Ezért két hónapig teljesen titokban jártam az edzésekre, mire kiderült, hogy taekwon-dozom. Ami érdekesség, hogy a balettben szerzett mozgáskultúrát azonnal hasznosítani tudtam a Magyarországon még újdonságnak számító sportágban. 

- Gosztolai Gézánál, a gyerekklubban ismerkedett meg az alapokkal. De gyorsan bekerült a felnőttek közé is. Mi volt az első, felejthetetlen élmény, amely végleg a taekwon-dohoz láncolta?

- Talán az első övvizsga fehérről sárgára. Itt döbbentem rá, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztem kamatozni kezd. Legalább egy év megfeszített, kőkemény gyakorlás, edzés kell, ahhoz, hogy vizsgázhassunk egy újabb övért. Az életemet is befolyásolta a sport. Óvónő akartam lenni, de ehhez Pápára kellett volna költöznöm. De nem tettem, maradtam a megyeszékhelyen. És idővel a diplomát is megszereztem a sportágból. Szakedzőként foglalkozhatok a fiatalokkal.

- Három dan és fekete öv. Valamint rengeteg hazai és nemzetközi siker jelezte, hogy sikeres volt gyerekként a sportágválasztása. De ehhez mindig kell valaki, aki segít a nehéz pillanatokban. Ugye voltak ilyen sportemberek a közelében? 

- Természetesen. Gosztolai Gézáról és dr. Somlai Jánosról már volt szó. "Soma" nem csak szakmailag, de emberileg is sokat jelentett és jelent ma is nekem. Ő honosította meg a hetvenes évek közepén a taekwon-dot Veszprémben. Rengeteget dolgozott a fennmaradásáért és az egyesület sikereiért. Aztán feltétlen említést érdemel Harmat László, a sportág hazai megteremtője, az ITF hazai elnöke, aki nyolc danos mester. Vele kapcsolatosan egy érdekesség, hogy annak idején Komár László Scampoló együttesében gitározott. 

- Patakfalvi Miklósról szintén muszáj szót ejteni, hiszen ő is a sportág főszereplője. Igaz, a WTF itthoni elnökeként. Rakjunk egy kis rendet ezen a területen, ha kérhetem!

- Az ITF az eredeti, tradicionális, koreai taekwon-do. 1965-ben Chaoi Hong Hi szerkesztésével Szöulban jelent meg az első angol nyelvű Taekwondo könyv (aminek egyik, a szerző által dedikált, ma már ritkaságszámba menő példánya a veszprémi klub birtokában van), de sajnos Choi Hong Hi –nek politikai okból el kellett hagynia Dél-Koreát és az USA-ban megalapította az International Taekwon-do Szövetséget, majd Kanadába költözött és innen irányította a világszövetséget.  Veszprémben is tartott 4 napos edzőtábort. Közben a Dél-Koreában maradt mesterek egy másik, az úgynevezett World Taekwon-do Federation-t (WTF) hozták létre, amit a Szöuli Olimpia alkalmával beválasztottak az olimpiai sportok közé. Nemzetközi perek kerekedtek ebből, az ITF számára kedvező ítéletek is születtek, de végül nem változott semmi.

Patakfalvi Miklós a kezdeteknél még velünk volt, aztán váltott. Neki rengeteget köszönhetek. Szövetségi kapitányként amint tudott, meghívott a felnőtt keretbe.

Tizenhét évesen már felnőtt világbajnokságon szerepelhettem Görögországban.

- Egy hónap Észak-Koreában. Mi jut róla eszébe?

- Először az, hogy nagyon fiatalon voltam ott. Dúlt a kommunizmus, csak úgy, mint nálunk. Igaz, itt már nem annyira, mint ott, mert ez már a nyolcvanas évek vége. Rossz emlékem nincs az országról. Edzőtáborban voltunk. Rengeteget edzettünk, nagyon sokat tanultunk. Ami megalapozta a későbbi sikereket. 

- Olyannyira, hogy Budapesten lehetett először felnőtt világbajnok egyéniben és csapatban is.

- Ez 1988-ban volt! Ugye milyen régen? Nehéz elmondani milyen boldog voltam. Magyar szurkolókkal együtt ünnepelni, nincs annál csodálatosabb.

- Kétszeres világ és Európa-bajnok, és van egy kontinens bajnokságon szerzett ezüstérme is! Ez óriási siker egy vidéki sportolótól. Ráadásul egyéniben és csapatban is.

- És ez szerencsére nem csak rólam mondható el veszprémiként. Hiszen Rajkai Andrea és Vajky László is világbajnok volt. 

- Nemes gesztus a többieket is megemlíteni egy portréban. Az eddig nagyjából kiderült, hogy mit adott a magyar sportnak, de vajon mit kapott a taekwon-dotól?

- Óh rengeteg mindent! Nagyon sok barátot, hihetetlen élményeket. Utazásokat Európán kívül. Önfegyelmet és önvédelemre nevelést.

- Apropó! Kellett a civil életben használni a sportbeli tudását, felkészültségét?

- Szerencsére egyszer sem! Inkább a gyorsaságomat kihasználva hazáig futottam egy mutogatós férfi elől.

- Megütötte volna, ha a helyzet megkívánja? 

- Az a szituációtól függ. Előbb arra törekszünk, hogy elhárítsuk a támadást, ha az bekövetkezne. De ha kell, a visszatámadás sem elképzelhetetlen. Ezt is megtanította a sportág. Visszaélni azonban tilos ezzel a tudással!

- Vannak új Papirovnyik Mónikák, Rajkai Andreák a gyermekcsoportjában, lát ilyet közülük a lányoknál? 

- A mi sportágunkban is igaz a közhelyes megállapítás, hogy százból egy lehet ilyen sikeres. A felnőttek közül Mucsy Petra most nagyon jó úton jár. A legutóbbi Világ-bajnokságon szerzett bronzérmet.

- És a kisebbek között?

- Ott kísért a múlt. Ahogy engem is nagyon féltettek annak idején a szüleim, most sem szeretik ha a küzdelemben esetleg verik a gyereküket.

A formagyakorlat, töréstechnika az rendben van. Bizony sokat kell küzdeni, harcolni a sikerekért! De a aki túl jut a nehezén, azt átformálja ez a sportág. 

Hitet, erőt, tartást, önbizalmat, kiegyensúlyozottságot ad a taekwon-do!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!