lehetőség a fiataloknak

2018.07.27. 17:39

Történelmi megállapodást kötöttek a veszprémi kézilabdaklubok

Együttműködési megállapodást kötött a Telekom Veszprém férfi kézilabda-együttese, valamint az NB I/B-ben szereplő Veszprémi KKFT. A cél, hogy az elkövetkezendő három évben fiatal magyar tehetségekből álló NB I-es csapata legyen a városnak.

B. Virág Rita

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mikael Fritzon

Sajtóbeszélgetésre hívta a Telekom Veszprém férfi kézilabda-együttesét működtető Veszprém Handball Team Zrt. a klub körül dolgozó médiamunkatársakat.

Ekkor jelentette be dr. Csík Zoltán, a zrt. vezérigazgatója, hogy együttműködési megállapodást kötöttek az egykori világválogatott, Éles József által irányított Veszprémi KKFT-vel.

– Sokszor érte az a kritika a Telekom Veszprémet, hogy túl kevés magyar játékost foglalkoztatunk. Ennek az egyik oka az, hogy nekünk kiforrott, kész játékosokra van szükségünk, akik megütik azt a nemzetközi mércét, amivel fel tudjuk venni a harcot Európa élcsapataival. Viszont azt is látjuk és tudjuk, hogy a fiataloknak muszáj tapasztalatot, rutint szerezni, játszaniuk kell, hogy fejlődjenek. A VKKFT-nél és nálunk is rengeteg tehetséges fiatal kézilabdázik, akiknek lehetőséget, jövőképet szeretnénk adni. Ennek érdekében összefogtunk és segítünk a VKKFT-nek abban, hogy három éven belül kiharcolja a feljutást az NB I-be – tájékoztatott Csík Zoltán.

Éles József a megállapodásról elmondta, csak magyar fiatalok alkotják majd a gárdát, s annak érdekébe, hogy mielőbb kiharcolják a feljutást, több veszprémi nevelésű játékost visszahoztak, így Priczel Bencét, Szeitl Eriket, Gyene Norbertet, akikhez csatlakozik még Holló Balázs is.

A VKKFT-t Vágó Attila edző vezeti majd Gulyás István szakmai felügyelete mellett.

Csík Zoltán leszögezte, nem a Veszprém Handball Team Zrt. finanszírozza ezt a projektet.

Megtudtuk még, a 2018/19-es szezonban a Telekom Veszprém még a Veszprém Arénában játssza az NB I-es, illetve a Bajnokok Ligája meccseit, viszont az utolsó idénybeli találkozó után megkezdődik a létesímény bontása, majd bővítése, hogy a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság méltó helyszíne legyen. Azt még nem tudják, hol rendezik meg az építkezés alatt a csapat mérkőzéseit, de erről is hamarosan tájékoztatást kapunk, hiszen megkezdődtek róla a tárgyalások.

Az arénát 2800-3000 fővel bővítik, kialakítanak egy munkacsarnokot is és új közlekedési rendszert építenek ki a minél könnyebb megközelíthetőség érdekében.

Ljubomir Vranjes, a Telekom Veszprém vezetőedzője aláhúzta, a keret teljes, s csak akkor tud elképzelni változtatást, ha esetleg valakit sérülés ér. Hozzátette még, az NB I-ben szerephez jut majd Lev Szuharev fiatal jobbátlövő, az U18-as korosztály nagy tehetsége, valamint Alex Djurdjevic, 21 éves szerb kapus is, aki 2016 óta a veszprémiek játékosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában