Sport

2009.02.05. 03:29

Újabb kötelező feladat - Kosárlabda

<b>Veszprém</b> - Tavalyról elmaradt mérkőzését pótolja február 6-án, pénteken a Veszprémi Egyetem SC NB I/B-s kosárlabdacsapata.

Novothny Ottó

A hazai együttes 18.30 órakor fogadja az Enternet Pekosi elnevezésű pestszentimrei alakulatot. Az ellenfél éppen annyi mérkőzést nyert eddig, amennyit a házigazda veszített: egyet...

- Érdekes helyzet alakult ki, hiszen az Enternetnek van A csoportos társulata is - mesélte Molnár István, a VESC mestere. - Ugyanakkor ők most igazoltak néhány játékost, így a B csoportban küzdőknek tudnak több kosarast odaadni. Az tehát a kérdés, hogy a pénteki meccsen kik jönnek el a fővárosiakkal.

- Ettől függetlenül kötelező a hazai győzelem.

- Ebben teljesen egyetértünk. Örülök, hogy a Pápa ellen legutóbb sikerült megvalósítani a taktikai elképzeléseinket, vagyis nem engedtük őket messziről dobni. Korábbi meccseiken ugyanis húsz felett kísérleteztek hárompontossal, míg ellenünk mindössze tizenegy alkalommal kerültek ilyen helyzetbe.

- Az itthoni rangadókra még várniuk kell a szurkolóknak.

- Ez így igaz, ám pénteken Szathmáry biztosan nem léphet pályára, Oltárczy is sérült, Szarvas beteg, tehát kissé bizonytalan a helyzetünk. Az viszont egyértelmű, hogy mindenképp nyernünk kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!