MKOSZ

2019.05.07. 16:00

Újabb négy évig Szalay Ferenc a kosárszövetség elnöke

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnöke marad a pozíciójában.

Pécs, 2017. április 26. Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke beszédet mond a Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkõletételén Pécsen 2017. április 26-án. A Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó sportkomplexum több mint 2,5 milliárd forintos beruházással valósul meg. MTI Fotó: Lendvai Péter

Forrás: MTI

Fotó: Lendvai Péter

A keddi tisztújító küldöttgyűlésen a tagság egyhangúlag, 103 igen szavazattal hosszabbította meg az ellenjelölt nélkül induló szolnoki polgármester mandátumát. A 64 éves vezető – aki NB I-es kosárlabdázó volt, és szakedzői képesítéssel is rendelkezik – 2010 óta tölti be az MKOSZ elnöki tisztségét, akkor öt esztendőre választották meg, majd 2015-ben újra bizalmat kapott négy évre.

Szalay Ferenc kiemelte, hogy az elmúlt nyolc év alatt a szövetség költségvetése 196 millióról 4,3 milliárd forintra nőtt, és legutóbb már 295 sportszervezet adta le társaságiadó (TAO) igénylését összesen 11,3 milliárd forint értékben. Az eredmények között említette meg, hogy a női válogatott sorozatban harmadik Európa-bajnokságára készülhet, a férfi nemzeti csapat helytállt a világbajnoki selejtezőkön,

jelenleg 21 akadémia működik az országban, és reményét fejezte ki, hogy Magyarország lesz a 2021-es férfi Eb egyik házigazdája.

Az eseményen a küldöttek egyhangúlag elfogadták az MKOSZ 2018-es tevékenységéről szóló szakmai, pénzügyi beszámolót, a közhasznúsági jelentést és az ellenőrző bizottság beszámolóját, s ugyancsak egyhangúlag hagyták jóvá az MKOSZ idei szakmai és pénzügyi terveit, valamint a 2023-ig szóló stratégiát.

Forrás: MTI

Borítókép: Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke a Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkőletételén Pécsen 2017. április 26-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!