közös munka

2018.09.06. 11:41

Újabb szponzori szerződést kötött az FTC és a Telekom

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Telekom négyéves szponzori szerződést kötött, amely jelentős bővítést jelent a korábbi megállapodáshoz képest.

„Az előző, hároméves szerződést kibővítettük. A Telekom a férfi futball mellett most már a vízilabdát, a jégkorongot, a női labdarúgást és a férfi torna szakosztályt is támogatja” – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki hozzátette, hogy a klub rászolgál majd a bizalomra, és meg fog felelni az elvárásoknak.

A telekommunikációs cég a toborzóprogramot is támogatja. A sportvezető kifejtette, ezer gyerekből csak egy sikeres sportoló lesz, de közben a sport által sikeres embereket faragnak, mert a gyerekek megtanulnak csapatban dolgozni vagy éppen alkalmazkodni.

Az elmúlt időszakot illetően Kubatov Gábor úgy fogalmazott, hogy klubelnökként sose lesz maradéktalanul elégedett, mert mindig többre vágyik. Példaként említette, hogy a férfi vízilabdázók néhány éve még a bennmaradásért küzdöttek, azóta kétszer elhódították az Eurokupát, de most már Bajnokok Ligáját szeretnének nyerni.

„Ez Magyarország egyik legnagyobb szponzorációja. Együtt jobbak leszünk” – zárta szavait Kubatov, aki megjegyezte, további támogatókkal is tárgyalásokat folytat. Átadott egy 30-as számú mezt Rékasi Tibornak, a Magyar Telekom vezérigazgatójának, utalva a cég 30-as hívószámára és a férfi labdarúgócsapat nagy céljára, hogy idén megszerezze 30. bajnoki címét.

„Rengeteg dologban fejlődtünk. Az az emocionális kötődés, amely kialakult, most tovább erősödik” – mondta a cégvezető, aki kiemelte, fontos volt a kapcsolat kiterjesztése, mert szeretnének közösségformáló szerepet betölteni.

A Telekom vízilabdában, jégkorongban és a férfi torna szakosztály esetében névadó szponzorként jelenik meg, emellett szintén nevét adja az aktív szurkoló projekthez és a toborzóprogramhoz, továbbá főszponzora lesz a Fradi Családi Programnak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!