megyei bajnokság

2018.02.18. 22:06

Végig uralta a játékot a pápai együttes

Kiváló első félidőt követően megérdemelt Perutz-siker született a Győr-Moson-Sopron megyei bajnokság első osztályában második helyen álló Ménfőcsanak elleni felkészülési mérkőzésen.

Haraszti Gábor

A Perutz (sárgában) újabb győzelmet szerzett Fotó: Penovác Károly

Perutz FC–Ménfőcsanak

5:0 (3:0)

Pápa, 50 néző. V.: Ákos. Perutz FC: Sánta – Farkas, Császár, Domján, Kozma – Nagy B., Somogyi – Bohner, Hanzl, Skriba – Szabó Zs. Csere: Udvardi, Iványi, Horváth T. Edző: Marton Miklós.

Gsz.: Szabó Zs. 3, Skriba, Horváth T.

Kiváló első 45 percet produkált a hazai gárda, mely szinte százszázalékosan kihasználta gólszerzési lehetőségeit, Szabó Zsolt mesterhármasával 3:0-val fordultak a csapatok. A második félidőben Iványi, Udvardi és Horváth Tamás is játéklehetőséghez jutott, s bár kissé vissza-esett az iram, előbb Skriba mattolta a vendég hálóőrt, majd egy szép összjáték végén Horváth belsőzött öt méterről a kapuba, kialakítva ezzel az 5:0-s végeredményt.

A Perutz (sárgában) újabb győzelmet szerzett Fotó: Penovác Károly

Marton Miklós: – Az első 45 perccel meg voltam elégedve. A második félidőben jöttek a sérülések – a műfüves játéktér minősége hagy némi kívánnivalót maga után –, Somogyi és Bohner is megsérült, de uraltuk a játékot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában