Sport

2013.11.12. 08:50

Világrekordok és aranyérmek

Veszprém - A közelmúltban két nemzetközi szervezet világbajnokságát rendezték meg. Az egri GPC vébén hat napig versengett hatszáz erős ember. Ezután Prágában kilenc napon át kilencszázan birkóztak a súlyokkal.

Novothny Ottó

Az egri világversenyen természetesen ott voltak a veszprémi Top Gym klub sportolói, és a hagyományoknak megfelelően világcsúcsokat emeltek és érmeket nyertek.

A speciális sportmez nélküli viadalon Sztanke József fekvenyomásban az M55-ös korosztályban (55 évnél idősebbek) 165 kilogrammal első helyen végzett. Ruhában 220,5-del diadalmaskodott, majd versenyen kívül 222,5 kg-ra javította a világrekordot. Klubtársa, Keszthelyi Csaba az M75-ös korcsoportban erőemelésben brillírozott. Guggolásban 125, fekvenyomásban 92,5 (világcsúcs), felhúzásban 147,5 kilogrammal szerezte meg az aranyérmet, ahogy természetesen összetettben sem volt nála jobb. 

Szűcs Attila (110 kg-os súlycsoport) a nyílt kategóriában 340-nel guggolt, 230-at nyomott fekve és 260-at húzott fel, ez az összetett harmadik helyre volt elég. Takács Ádám a junioroknál (100 kg) 247,5, 125 és 205 kg-ot teljesített ugyanilyen sorrendben, ezzel második lett. Karácsondi Erik viszont a tinédzsereknél állt rajthoz (140 kg) és (325, 230, 302,5, összesen 857,5) megnyerte a világbajnoki aranyérmet.

Az elnyűhetetlenek (balról): Kupcsik László, Keszthelyi Csaba, Sztanke József összesen 32 világbajnoki aranyérmet nyertek



A cseh fővárosban a WPC szervezet erőemelő-, fekvenyomó- és felhúzó-világbajnokságát bonyolították le. Itt Sztanke József erőemelő szakágon belül guggolásban (230 kg) és fekvenyomásban (167,5 kg) egyaránt világcsúcsot javított, és a felhúzással (220) együtt 618 kg-mal összetettben is aranyérmet nyert.Karácsondi Erik (310, 250, 300) 860 kg-os összteljesítménnyel állhatott fel a dobogó legtetejére. Ráadásul a korosztályában az abszolút aranyat is kiérdemelte. 

Kupcsik László (82,5 kg-os súlycsoport) két esztendő szünet után lépett ismét porondra és 247,5 kg-os felhúzásával a nyílt és az M45-ös korosztály első helyét is begyűjtötte. A veszprémi klub sportolói most kapnak néhány hét szünetet, majd tavasszal alapoznak és a sportág Európa-bajnokságain lépnek majd az erőemelők színpadára.

Címkék#erős ember

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!