Sport

2017.09.03. 16:21

Volt válogatott focista és lapunk csapata is megküzdött az emelkedőkkel

BALATONSZŐLŐS - Maráz Zsuzsanna és Rudolf Tamás teljesített a legjobban az idei SzőlősKör futóversenyen. Félmaratonon volt válogatott futballista lett a második. Közel 30 csapat - köztük lapunk most debütáló együttese - mérette meg magát.

Horváth Gábor

Több mint félezren álltak rajthoz szombaton a Szőlőskör elnevezésű sporteseményen, amely egyszerre volt családias hangulatú rendezvény és kőkemény futóviadal.

A legkeményebbek a verseny 50 kilométeres távján tették próbára magukat. A Balatonszőlősről induló és oda is érkező kör nehézségét nemcsak a táv, hanem az (olykor igencsak meredek) emelkedőkkel sűrűn tarkított terep jelentette. Az indulók Pécselyt, Vászolyt, Balatonakalit és Aszófőt érintették, a félszáz kilométeres távot csapatban is lehetett teljesíteni.

Emellett tíz kilométeres, és félmaratoni távot is választhattak a futók, és a szervezők a gyerekekről sem feledkeztek meg, a kicsik 600 méteren álltak rajthoz. A versenyt, amely nemzetközi világkupa viadal volt, egybekötötték a balatonszőlősi falunappal, így a helyszínre látogatók számos szórakozási lehetőséget találtak maguknak.

Több mint félezren álltak rajthoz az idei viadalon Fotó: Balogh Ákos

Az 50 km-es távon elképesztő teljesítmények, eredmények születtek, ahogyan az is különleges, hogy 105-en indultak a kőkemény ultrafutó megmérettetésen.

A hölgyek között Maráz Zsuzsanna érte el a legjobb időt, négy óra sem kellett neki a célba éréshez (03:56:14). A második helyen Vágó Boglárka (04:05:23), a harmadikon Horváth Ildikó (04:16:09) végzett. A férfiak mezőnyében Rudolf Tamás volt a leggyorsabb (03:23:55), megelőzve Csécsei Zoltánt (03:37:23) és Peyer Zoltánt (03:37:23).

A félmaratoni távot Csonka István (01:27:28) nyerte, nagy csatában legyőzve a volt válogatott labdarúgót, Ferenczi Istvánt (01:27:32), valamint Möbius Márkot (01:27:46). A hölgyek mezőnyében Tóth Szabina (01:42:13), Bíró Bianka (01:43:20), Mónus Zita (01:47:33) volt a dobogós sorrend 21 kilométeren.

A Napló csapata ezen a versenyen debütált

A 10 kilométeres távon Erdélyi Ernő (00:42:29) és Málics Hajnalka (00:43:44) volt a leggyorsabb. A csapatok (50 km-es) versenyében a VAN LAP nevű formáció (03:46:48) ért célba először, megelőzve a Láb is in the Air (04:09:09), és a Piros Team (04:29:33) alakulatát.

Büszkén számolunk be róla, hogy a Napló futócsapata története első versenyén öt órán belül idővel (04:47:01) a 14. helyen zárt. Gratulálunk a győzteseknek, a résztvevőnek! Mi így láttuk belülről a versenyt. B. Virág Rita: - Bevallom őszintén, nagyon izgultam az első tíz (valójában tizenegy) kilométeres futásom előtt. Már kora hajnalban felébredtem, és azon gondolkodtam, sikerül-e majd megfelelnem a kihívásnak. A harmadik szakaszt kaptam, ami nem volt olyan dimbes-dombos, de valamivel hosszabb volt, mint a többi. Kilenc kilométernél jött a holtpont, de ismeretlen futótársaim, akiknek ezúton is szeretnék köszöntet mondani, biztattak, nógattak, így ismét sikerült megtalálnom a ritmust. Teljesítettem, amit elterveztem, szuper csapatban nagyszerű élményekkel gazdagodtam.

Kovács Erika: - Mindig futással kezdem a napot, ami nélkül elképzelhetetlen számomra az élet. Sokfelé futottam már, de Vászoly és Balatonszőlős környékén most először. A lenyűgöző környezet, a kitűnő csapat, amellyel váltottuk egymást, különleges élményt jelentett. A befutónál, a falunapon a helyiek és a szervezők kedves vendégszeretetét is élvezhettük! Jövőre, veletek, ugyanott!

Sági Ági: - Nagyon élveztem, jó futás volt. Szerintem az enyém elég könnyű szakasz volt, Vászoly és Akali között, az első 4 km-ben volt ugyan emelkedő, de aztán sík volt a terep, vagy lejtett. Kicsit túlöltöztem, mert reggel még hideg volt. Én azt a célt tűztem magam elé, hogy 6 percen belüli kilométereket szeretnék futni, és ezt sikerült teljesíteni. Bár rendszeresen futok, ez volt felnőtt életem első futóversenye, de biztos lesz még. Jó volt a szervezés, finom a végén a gulyás.

Bényi Kálmán: - Remek kaland volt, bár tartottam a váltóverseny nehézségeitől. Leginkább attól, miként tudjuk majd eltölteni a váltások közti időt. Szerencsére a csapat főnök, Horváth Gábor, kiváló szervezőmunkájának köszönhetően a holtidő gyorsan elrepült. Az első és a negyedik szakasz egy kicsit gyilkosra sikerült, de a táj szépsége kárpótolta a lelküket kilelehelő futókat. Rendkívül büszke vagyok az alakulatunkra, különösen a hölgytagok teljesítménye, illetve az egyéniben 50 kilométert teljesítők földöntúli erőfeszítései előtt emelem meg a kalapom.

Horváth Gábor: - Ilyen holtpontot talán még sosem éltem át, mint most Vászoly előtt, emiatt viszont még kellemesebb visszaemlékezni a SzőlősKörre. Büszke vagyok csapattársaimra! Nem volt elvárás, mégis mindenki kihozta magából a maximumot, mintha egy olimpián indultunk volna. Remélem, lesz folytatás!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!