Sport

2016.04.20. 09:50

Zeitz visszatérését nem kockáztatják

Veszprém - Lékai Máté játékpercei, Chritian Zeitz visszatérése és a Magyar Kupa döntő botrány, Juan Carlos Pastor megnyilvánulásai foglalkoztatják leginkább az MVM Veszprém drukkereit - derült ki a szurkolói ankéton.

B. Virág Rita

Hagyományteremtő szándékkal szervezett szurkolói találkozóit az MVM Veszprém férfi kézilabda egyesület. A klub vezetőségét Fazekas Zsolt főtitkár képviselte, mellett Javier Sabate vezetőedzőt, Iváncsik Gegő és Cristian Ugalde balszélsőket, illetve Gasper Marguc jobbszélsőt lehetett faggatni.

Két általános kérdést követően, milyennek értékelik a meghívottak az eddigi szezont, illetve miként tekintenek vissza a Magyar Kupa sikerre, a szurkolók is feltehették kérdéseiket.

Természetesen valamennyi megjelent egyetértett abban, hogy az évad eddig sikeres, ám a legnehezebb feladatok még csak eztán következnek.

A tizenháromszoros Magyar Kupa győztes Iváncsik Gergőtől például megtudtuk, hogy mind közül a legutóbbi volt a legizgalmasabb MK finálé.

- Azt gondolom, a döntőben megmutattuk, miért is olyan erős a csapatunk. Kritikus helyzetben nem estünk szét, hideg fejjel mentünk előre. A hétmétereseknél, igaz Gasi és én próbáltuk kissé izgalmassá tenni a végjátékot (itt arra utalt, hogy Marguc és ő is rontottak - a szerző.), de még 0:2-nél is azt éreztük, hogy még jól kijöhetünk ebből a szituációból - összegzett a válogatott játékos.

Gasper Marguc röviden csak annyit mondott: - Köszönöm Rolinak és Mirkónak (Mikler és Alilovic a két kapus - a szerző.), hogy megmentették a hátsómat.

Javier Sabate szakvezetőt Lékai Máté játékperceiről is megkérdezték. Err a tréner úgy reagált, egyszerre hét játékos léphet pályára, és tizennyolcan vannak a keretben. Mindig a legjobbat akarja a csapatnak, s eszerint dönt arról, kit küld csatasorba.

Christian Zeitz esetleges visszatéréséről megjegyezte a tréner, hogy amíg az orvosok nem látják biztonságosnak a pályára lépését, addig nem kockáztatnak.

A drukkerek ezután főként a Magyar Kupa történéseiről faggatták a résztvevőket.

Fazekas Zsolt elmondta, a fegyelmi bizottság határozatára várnak

Sabate edző kifejtette, a Szeged reakciói teljesen normálisak az elvesztett döntő után, de ezekkel nem szabad foglalkozni. Ő sem foglalkozik azzal, miket nyilatkozik kollégája, Juan Carlos Pastor. Azt elárulta, hogy a meccs után nem beszéltek a szegedi edzővel, mindössze Pastor annyit mondott neki, elnézést.

- Pastor edző viselkedése nem korrekt. A nyilatkozataival akar nyomást gyakorolni a játékvezetőkre. Kétszer visszanéztem a meccset, világos szituációk voltak. Azt gondolom, a bírók tették a dolgukat, nem szabad kritizálni őket - hangsúlyozta.

Sabate kiemelte még, a az idény legfontosabb hat hete következik, a csapat jól dolgozik és Szkopjéba is győzni utaznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!