Jegyzet

2019.03.02. 06:30

Csendben, halkan, fű alatt…

Buzgó József

Csendben, inkognitóban, szinte a fű alatt készülődik a magyar labdarúgó-válogatott a szlovákok elleni, március 21-én, Nagyszombaton megrendezésre kerülő Európa-bajnoki selejtezőjére. Nekem ez kimondottan tetszik, sokat sejtető… A korábbiakkal ellentétben nincs semmiféle felhajtás, hangulatkeltés, adok-kapok, fenyegetőzés… Annyit tudunk, hogy szépen fogynak a belépők, a vendégszektorba szinte percek alatt elkeltek, így minden bizonnyal telt ház előtt mérkőznek majd meg a felek a Spartak Trnava otthonául szolgáló hangulatos arénában. Ja, meg még azt is hallottuk, hogy a szlovák válogatott néhány kitűnősége sérülés és egyéb okok miatt valószínűleg nem tud majd pályára lépni ellenünk. Nem szomorkodunk emiatt, bár azt is tudjuk, hogy mindig az a válogatott a legerősebb, amelyik éppen kifut a kezdéshez… Talán nem véletlen, hogy a szlovákok fennhangon hirdetik, mennyire meggyengült a keretük, az ág is húzza őket, jó, ha összejönnek tizenegyen a presztízsmeccsre. Altatnak. De szövetségi kapitányunk, a derék Marco Rossi sem „ma jött a hat húszassal…” Dolgozott a Felvidéken, ismeri az ottani körülményeket, a hadra fogható játékosokat. Tuti, hogy őt nem lehet megvezetni!

Szent meggyőződésem, hogy ez a csendes, visszafogott készülődés határozottan jót tesz a magyar válogatottnak.

A mieink ugyanis nem igazán kedvelik, nem kezelik jól a meccsek előtti felhajtást, azt, amikor túlzottan nagy elvárásokat támasztanak irántuk a szurkolók, illetve a média munkatársai. Igaz ez persze szinte valamennyi magyar sportolóra, különös tekintettel az olimpiák, világ- és Európa-bajnokságok előtti időszakokra. Nem véletlen, hogy ilyenkor szeretnek elvonulni a nyilvánosság elől, kerülik a felhajtást, éppen elég nekik a maguk baja. Van is ebből sértődés garmadával, mert mindenki úgy gondolja, hogy ő közelebb van a tűzhöz, hirtelen mindenki bennfentessé válik, olyanná, akinek mindenképpen tudnia kell, mi zajlik a háttérben – pedig dehogy. Mindenki söprögessen csak a saját háza táján! Addig csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja, egyszer csak úgyis elkezdődik a meccs, a verseny, ahol aztán lehet szurkolni a magyaroknak ezerrel!

A magyar labdarúgó-válogatott eddig négy mérkőzést játszott Szlovákia ellen, a mérlegünk nem túlzottan hízelgő számunkra: két döntetlent és két vereséget jegyzünk.

Csak nyomja ez a teher a szlovákok vállát…!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!